Tudomány

Megtalálták az óriásszörny miniváltozatát

Korábban a témában:

A „könnyű súlyú és kivételesen gyors” Moros intrepidus, amelynek neve azt jelenti a “végzet hírnöke”, nagyjából 96 millió éve élt, ami azt jelenti, hogy ez a faj a tyrannosaurus nem eddig felfedezett legkorábbi, kréta időszakbeli képviselője Észak-Amerikában.

A paleontológusok úgy vélik, hogy a mindössze 3 méter hosszú és 78 kilogrammos Moros intrepidus jelenti a hiányzó láncszemet a nagyjából 150 millió évvel ezelőtt, a jura időszakban élő közepes termetű tyrannosaurusok és a körülbelül 81 millió évvel ezelőtt, a kréta időszakban élő csúcsragadozó, a csaknem 13 méter hosszú és hét tonnás Tyrannosaurus rex között.

A kréta időszak alkonyán bekövetkező tömeges kihalási esemény előtti 15 millió évben a tyrannosaurusok uralták a szárazföldet, ám az azt megelőző időszakban nagyon más volt a helyzet”

– mondta Lindsay Zanno, az Észak-Karolinai Állami Egyetem munkatársa, a Communications Biology című folyóiratban publikált tanulmány vezető szerzője.

A Moros intrepidus annak idején egy másik dinoszaurusz, az allosaurus nembe tartozó, 12 méter hosszú és négy tonnás Siats meekerorum árnyékában élt. A húsevő allosaurusok több tízmillió évig uralták a szárazföldet a mai Észak-Amerika területén. Terry „Bucky” Gates, az egyetem paleontológusa szerint azonban a késő kréta időszak kezdetén bekövetkező drasztikus környezeti változások, úgy mint a növekvő hőmérséklet, a tengerszint-emelkedés és a domborzat átalakulása, mind az apró termetű tyrannosaurusoknak kedveztek, míg a gigantikus Siats meekerorumok és rokonaik eltűntek a Föld színéről.

„Amikor a hatalmas ragadozók kikerültek a képből, az apró tyrannosaurusok Észak-Amerika legnagyobb ragadozóivá nőtték ki magukat” – tette hozzá a szakember. „A paleontológusokat régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy a tyrannosaurusok mikor és milyen gyorsan váltak mellékszereplőkből sztárokká” – jegyezte meg Zanno. Hozzátette:

most már tudjuk, hogy kevesebb mint 15 millió évre volt szükségük ahhoz, hogy hatalomra kerüljenek”.

A tyrannosaurusok a mai Ázsia területén bukkantak fel először és onnan vándoroltak át Észak-Amerikába, ám a fosszíliák alacsony száma miatt alig tudni valamit arról, hogy miként fejlődtek tovább a kontinensen. A Moros intrepidusnak is csupán néhány lábcsontját és fogmaradványát sikerült feltárni. Az állat nagyjából hétéves lehetett, vagyis majdnem teljesen kifejlett példány volt, amikor elpusztult.

A kutatók ugyan nem találtak megkövesedett tollakat, de úgy vélik, hogy sok más dinoszauruszhoz hasonlóan a Moros is tollas lehetett.

(MTI)

Címkék: dinoszauruszt-rex

Ajánlott videó mutasd mind

Megfejtették az első tojás rejtélyét

Rákérdeztünk arra is, a tyúk volt-e előbb vagy a tojás, illetve miért voltak az akár többször tíz tonnás állatoknak csupán görögdinnye méretű tojásaik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73876445, Négyes metró illusztrációk. 2019.03.18., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.