Tudomány

Kína megcsapolná a Napot

Kína azt tervezi, hogy az elkövetkező években felbocsát egy kísérleti űreszközt, amely képes begyűjteni a Nap energiáját – írja a BGR. A szakértők szerint a rendszer prototípusa 2021-2025 között kezdhet el keringeni, később, 2030 körül pedig egy még nagyobb változatot, évtizedek múlva pedig a végső verziót is felbocsáthatják.

Bár a Nap rengeteg energiát biztosít, egyelőre technikailag nem vagyunk elég fejlettek a tökéletes hasznosításához. A naposabb térségekben elhelyezett erőművek ugyan nagyban hozzájárulnak az energiaigény kiszolgálásához, de a környezeti tényezőkből, például az időjárásból adódóan ezek sem képesek folyamatosan üzemelni.

A tervezett űreszközt azonban nem befolyásolnák ezen faktorok, így sokkal hatékonyabban tudná termelni az energiát.

A szakértők szerint a rendszer által begyűjtött energiát lézernyalábok vagy mikrohullámú sugárzás formájában továbbíthatnák a földi állomásokra, ahol aztán elektromos energiát állítanának elő belőlük.

Kína a világ legnagyobb légszennyezője, de az elmúlt időszakban komoly erőfeszítéseket tett az alternatív energiaforrásokra való átállás terén. 2017 nyarán Csinghaj tartományban például egy héten át csak megújuló energiaforrásokat használtak.

Kína megint lehagyta az USA-t
Miközben az USA épp elfordul a megújuló energiától, a kínaiak iszony ütemben zöldítenek. Le is körözték Trump maradi országát.

Amennyiben az űrállomás koncepcióját sikerül megvalósítani, azzal az ázsiai ország újabb fontos lépést tehet a zöldebb jövő felé.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik