Tudomány

Az interneten kért segítséget az oltásellenes szülők gyermeke

Világszerte egyre több az olyan szülő, aki nem hajlandó beoltatni gyermekét a különböző, ma már megelőzhető betegségekkel szemben. Bizonyos esetekben viszont az oltásellenes családban felnövő gyerekek később úgy döntenek, mégis szükségük van a vakcinákra.

Az ohiói Ethan Lindenberger a Redditen kért segítséget két hónapja, hogy végre megkaphassa a szükséges oltásokat – írja az IFLScience.

A szüleim azt hiszik, hogy a vakcinák egyfajta kormányzati összeesküvés részei. Ez hülyeség, és rengeteg vitám volt már a témával kapcsolatban

– írta a bejegyzésében. A tinédzser szerint semmilyen védőoltást nem kapott, és csak a szerencsének köszönhető, hogy még életben van. Mivel nem volt tapasztalata a vakcinákkal kapcsolatban, ezért a Reddit felhasználóitól kért tanácsot.

A fiú anyja úgy hiszi, hogy a vakcinák autizmust okoznak, noha ezt már számtalan alkalommal cáfolták. Sőt, az autizmus és a védőoltások közti állítólagos kapcsolatot először felvető kutatóról, Andrew Wakefieldről utóbb kiderült, hogy vizsgálatai során súlyos etikai és szakmai hibákat vétett. Többek közt az is bebizonyosodott, hogy gyógyszergyártó cégeket perelő családok jogi képviselőitől fogadott el kenőpénzt botrányos tanulmánya megírása előtt.

Gyarmati Andrea: A védőoltások védelmében
Nem lehet megbarkácsolni egy gyereket, csak mert tanácsokat olvastál valamiről a neten.

Mára Ethan betöltötte a 18. életévét, így elég idős lett ahhoz, hogy saját kérésre beoltathassa magát. Miután megkapta a vakcinákat, elmondta szüleinek a történteket, akik nem fogadták jól a hírt, már csak azért sem, mert a fiú Reddit-posztja az utóbbi időkben körbejárta a világsajtót.

Szeretem anyámat, de őrült. A radikális és tudománytalan nézetei veszélybe sodorják a testvéreimet. Nem érdekel, ha rossz színben tűnik fel a cikkekben és online, mert rossz, ha az ember nem tartja biztonságban a gyermekét

– írta a tinédzser egy bejegyzésében, igaz, utóbb elnézést kért, amiért durva szavakkal illette szüleit, és kijelentette, hogy nem hibáztatja őket.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik