Tudomány

Néhány hónapja valami becsapódott a Marsba

Különleges formációt, egy kifejezetten friss becsapódási pontot sikerült megörökíteni a Marson. A vörös bolygó jeges felszínén látványosan kirajzolódik az a sötét terület, ahol egy objektum elérte a talajt.

Az 1 kilométer széles kráter azután alakult ki, hogy egy meteorit, aszteroida vagy üstökös elérte a Mars déli jégsapkáját – írja a Space.com. Az Arizonai Egyetem csapata szerint az objektum valamikor tavaly július és szeptember között csapódhatott be.

A krátert a Mars Reconnaissance Orbiter  szonda örökítette meg. A NASA űreszköze 2006 óta vizsgálja a vörös bolygót.

A felvételen a sötét belső folt magát a becsapódás helyét, míg a környező világosabb terület az ütközés során kilökődött anyagot jelöli.

Fotó: NASA/JPL/University of Arizona

A Földön a kutatók eddig mintegy 120 becsapódási krátert azonosítottak, a Marson ezzel szemben csak az 5 kilométernél szélesebb mélyedésekből 43 ezret. Bár a kráterek egy része ősi, és csak a geológiai aktivitás hiánya miatt maradt meg, így is akadnak szép számmal friss formációk. A most azonosított kráter például kifejezetten fiatalnak számít.

Kiemelt fotó: NASA/JPL/University of Arizona 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik