Tudomány

Átlép egy határt az időjárásunk

Északnyugati áramlás vette át az uralmat hazánk felett, rendkívül változékony időre van kilátás, a hőmérséklet úgy lépi át napjában többször is a fagypont határát, hogy követni sem tudjuk.

Az elmúlt héten élhettük meg a 2018/2019-es tél talán legmeghittebb napjait: a sűrű hóesésből az egész országot elfedő hótakaró alakult ki, hazánk nagy részén hétvégéig meg is maradt. Ám ahogy már múlt hétfőn említettük, a havazás nyomában érkező melegfront nyugati irányból kelet felé törve jelentős enyhülést hozott.

Jelenleg azt mondhatjuk, térségünk felett stabilizálódott a nyugat-kelet irányú zonális áramlás, hétfőn már egy északnyugati hidegfront hatását érezzük. Felesleges most a frontok nyomába eredni, a lényeg, hogy az ilyenkor teljesen normális zonális áramlás további enyhülést és rendkívül változékony időjárást okoz a héten (is).

Rémisztő üzenetet küldött az időjárás
Szakértő segítségével elemezve az elmúlt évet kiderül: az éghajlatváltozás kezdi kimutatni foga fehérjét.

Változó és megterhelő

Az ilyenkor szokásos nyugati frontok erős széllel járnak, és nagy napi hőmérsékletkülönbségeket okoznak, jellemzően kettészakad az ország. Míg északkeleten a leghidegebb hajnalokon -8, -10 fokot mérhetünk, addig máshol épphogy fagypont közelébe hűl a levegő, a Dél-Dunántúlon pedig napközben akár 12 fokra is emelkedhet a hőmérséklet

– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

Ami biztos, az a változékonyság, a fagypont jelentette határ rendszeres átlépése mellett váltakozó frontok, nagy nyomás és hőmérsékleti különbségek megviselik az emberi szervezetet, emellett tényleg kellemetlenné teszik az időjárást.

Egész héten erős, sokszor viharos szélre, nagy napi hőingásra, néhol kemény téli mínuszokra, máshol tavaszi enyhe időre, esőre, ónos esőre, havazásra egyaránt számíthatunk.

Marad, de hidegebb lesz

A meteorológus úgy fogalmaz, Magyarország időjárás szempontjából kettészakad: nagy részén napközben szinte tavaszias lesz az idő, az északnyugati megyékben marad a tél, ott a mostani enyhülés mindössze 2-3 fokot jelent. Így szokott alakulni télen északnyugati áramlás esetén: Borsod, Szabolcs – és néha Hajdú-Bihar is csatlakozik – „felfűtéséhez” január derekán délnyugati áramlásra lenne szükség.

Bármilyen változékony, és komfortzónánkat tekintve nagyon is kellemetlen időszak elé nézünk, szélsőértékek és rekordok sem várhatók, januárban az ilyen helyzet belefér az átlagba.

Hosszabb távon is marad a változékonyság előre láthatóan a hónap végéig. Azzal a különbséggel, hogy hidegebb lesz, vagyis jelen variációk alacsonyabb hőmérsékleti tartományban valósulnak meg.

Részletek

Nézzük most a részleteket a Kiderül.hu előrejelzése alapján:

Hétfőn

  • Felszakadozik, csökken a felhőzet, és reggeltől már felhőátvonulások várhatók. Reggelig többfelé számíthatunk vegyes halmazállapotú csapadékra (északkelet felé növekszik a hó, havas eső esélye, másutt jellemzően eső valószínű), napközben már csak helyenként lehet zápor, hózápor.
  • Az északnyugatira forduló szél megerősödik, nagy területen viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, délnyugaton a magasabb értékekkel.

Kedden

  • Felhőátvonulásokra számíthatunk több-kevesebb napsütéssel.
  • Elszórtan zápor, hózápor előfordulhat.
  • Estétől északkeleten erősen megnövekszik a felhőzet.
  • A gyakran erős északnyugati szelet nagy területen viharos lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul, délnyugaton valószínű az enyhébb idő.

Szerdán

  • Északkeleten eleinte erősen felhős lesz az ég, majd az ország többi részéhez hasonlóan ott is felszakadozik a felhőzet.
  • Másutt változóan felhős égbolt mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk.
  • Északkeleten elszórtan gyenge havazás, havas eső előfordulhat.
  • A nyugatira, délnyugatira forduló szél megélénkül, néhol meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -6 fok között alakul, de a még havas, derült helyeken jóval hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 10 fok között alakul, északkeleten az alacsonyabb értékekkel.

Csütörtökön

  • Eleinte változóan felhős lesz az ég, majd délután, főként délen erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Napközben legfeljebb néhol, estétől főként délen egyre több helyen valószínű eső.
  • A délnyugati szél élénk, helyenként erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +3 és -6 fok között alakul, de a még havas, derült helyeken jóval hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 6 és 11 fok között alakul, de északkeleten, északon 2 és 5 fok között valószínű.

Pénteken

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég, csak északkeleten lesz szakadozottabb a felhőzet.
  • Több helyen alakul ki eső, havas eső.
  • Az északnyugatira forduló szél megélénkül, néhol meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire +2 és -3, északkeleten -4, -6 fok között várható.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.

Szombaton

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Elszórtan valószínű eső, havas eső, északkeleten hó.
  • Az északkeleti szél néhol megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -6, északkeleten -7, -9 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között valószínű.

Kiemelt kép: Kevin Brine /iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik