Tudomány

Meglepő felfedezés a madártollról

Az eddig véltnél sokkal korábban, nagyjából 250 millió évvel ezelőtt fejlődhettek ki az első tollak a pteroszauruszok (repülő őshüllők rendje) és a dinoszauruszok egy közös ősénél.

A Nature Ecology & Evolution című folyóiratban publikált tanulmány fókuszában a pteroszauruszok álltak, amelyek csupán távoli rokonai a dinoszauruszoknak és a madaraknak, ők voltak az első gerincesek, amelyek szert tettek a repülés képességére. Azt már a XIX. században megállapították, hogy a pteroszauruszok testét szőrzetszerű kültakaró borította, pontos meghatározásáról azonban évtizedek óta tudományos vita folyik.

A kutatók ezúttal a 160-165 millió évvel ezelőtti jura időszakban élt két kis testű pteroszaurusz (Anurognathus) Északkelet-Kínából származó, remek állapotban fennmaradt fosszíliáit vizsgálták meg:

A mikroszkópos vizsgálatokkor a tanulmányozott szálszerű filamentumok egy része a tollaknál megfigyelhető szétágazást mutatott.

Alapvetően tollak

A Bristoli Egyetem paleontológusa, Mike Benton szerint négy különböző típusú – kezdetleges – tollat azonosítottak a két pteroszaurusznál: pehelytollak, külön álló filamentumok, filamentumkötegek és bojtos végű filamentumok. A szakembereknek azt is sikerült megállapítaniuk, hogy a tollak vöröses-barnás színűek voltak.

Úgy véljük, hogy jelen pillanatban az a legegyszerűbb, ha mindegyiket tollnak nevezzük, mivel megfigyelhető náluk a tollak alapvető sajátosságának számító szétágazás

– idézi bentont az MTI.

A közös ősnél alakulhatott ki

A pteroszauruszok tollai nem a repülésben, hanem feltehetőleg a test szigetelésében játszottak szerepet, valamint egyéb hasznos funkciójuk is lehetett. A pteroszauruszok és a dinoszauruszok is nagyjából 230 millió évvel ezelőtt jelentek meg a triász időszakban. A kutatók szerint az, hogy mindkét csoportnál megfigyelhetőek a tollak, azt sugallja, hogy azok körülbelül 250 millió évvel ezelőtt alakulhattak ki először a pteroszauruszok és a dinoszauruszok egy közös ősénél.

A pteroszauruszok, amelyek legnagyobb képviselőjének szárnyfesztávolsága 10,7 méter volt, a dinoszauruszokkal egy időben pusztultak ki a bolygóba 66 millió évvel ezelőtt becsapódott aszteroida pusztítása nyomán.

Illusztráció: CAI ZENGLE / IMAGINECHINA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik