Történetünk a vízözönnel kezdődött, visszahúzódása után Noé unokája, Ménrót nevű óriás elkezdte felépíteni a bábeli tornyot. Az Úr közbelépett, összezavarta az emberek nyelvét, Ménrót pedig Evilát földjén letelepedve két fiút nemzett Enéhnek: Hunort és Magort. A testvérek felnőve szarvasünőt űzve találtak új hazára, feleséget szereztek maguknak, népük sokasodni kezdett Meotisz mocsarai közt.
A hamarosan 108 nemzettséggé váló hun-magyaroknak szűk lett a hely, ezért elfoglalták Szittyaországot, majd 373-ban egybegyűltek, kapitányokat választottak maguk közül és kiválasztottak egymillió harcost – 10-10 ezret minden nemzetségből. Innen folytatjuk történetünket félretéve a történettudományt, a magyar krónikás hagyomány alapján írunk most őstörténetünkről úgy, ahogy azt elődeink ránk hagyták, ahogy ők hitték és tudták. Válogatásunk önkényes, a teljesség igényére sem törekszik, csupán mesélünk.
Géza nagyfejedelem idejéig maradt a törvény
Európa felé sötét fellegek indultak kelet felől, ahogy a százszor tízezer hun harcos útra kelt, ám előtt elrendezték Szittyaország dolgát. Bírát választottak hát a Torda nembéli Kádár személyében, hogy simíts el a viszályokat, büntesse meg a gonosztevőket. A Képes Krónika meglehetősen „demokratikusnak” írja le a viszonyokat. A hibázó bírót vagy kapitányokat a közösség szabad akarata szerint leválthatta:
Ezt a törvényes szokást a hunok, vagyis a magyarok Taksony fia Géza fejedelem idejéig megtartották. Mielőtt ugyanis a magyarok megkeresztelkedtek, táborszerte így kiáltott a hirnök szava, így gyűjtötte seregbe a hunokat: »Isten és az egész község szava, hogy ki-ki fegyveresen, vagy ahogyan van, pontosan megjelenjék a megadott helyen, hogy meghallgassa a község parancsát és tanácsát«.
Aki pedig semmibe vette a parancsot, ráadásul erre elfogadható magyarázatot sem tudott adni, azt szittya törvény szerint karddal ketté vágták, száműzték, vagy rabszolgaságba taszították. Ez magyarázta a társadalmi különbségeket is, hiszen mindegyikük egy atyától és egy anyától származnak, hogyan lehetnének nemesek és nemtelenek köztük, hacsak nem ilyen vétkek által.
A Tiszánál megálltak
Otthon rendet hagyva és némi hadi népet is otthonaik védelmére, a kapitányok rettentő seregükkel kivonultak Szittyaországból. Fél tucatnyi népen átgázolva eljutattak végül a Tiszáig:
körülnéztek ezen a tájon, s egy szívvel azt határozta az egész gyülekezet, hogy feleségeikkel, barmaikkal nem vonulnak tovább. Mert hát feleségestül, kocsistul, sátrastul vonultak ki szülőföldjükről.
Pannóniában akkoriban a longobard Macrinus fejedelem uralkodott, aki ugyan hadban jártas férfiúként volt ismert, mégsem mert szembeszállni a földjét dúló hunokkal, Rómától kért segítséget. Hatalmas harc kerekedett, ami végül a hunok győzelmével ért véget – erről szól majd sorozatunk következő része.
