Tudomány

Ma ismét űrtörténelmet írhat a NASA

24.hu
24.hu

2018. 12. 03. 11:52

Két évvel azután, hogy felbocsátották, a NASA 800 millió dolláros űrszondája, az OSIRIS-REx elérheti a Jupiter és a Mars között fekvő célpontját, a Bennu kisbolygót.
Korábban a témában:

Az 500 méter átmérőjű Bennu igen kivételes objektum: a szakértők úgy vélik, hogy az aszteroida összetétele többé-kevésbé állandó maradt a Naprendszer megszületése óta – írja a Wired. Az égitest vizsgálata és a Bennuból vett minták ezért sokat segíthetnek a kutatóknak abban, hogy jobban megértsék rendszerünket.

Remélhetőleg az OSIRIS-RExnek köszönhetően a szakértők végre elemezhetik az aszteroidát.

Az űreszköz a tervek alapján december 3-án 18:00 órakor fogja elérni a Bennut, ezt követően pedig hetekig kering majd az objektum körül.

Az űrszonda 19 kilométerről kezdi meg vizsgálatát, majd egészen 243 méterig ereszkedik. Amennyiben a NASA sikerrel jár, a Bennu lesz a legkisebb égitest, amely körül az űrhivatal valamelyik űreszköze valaha keringett.

Az OSIRIS-REx első feladata az lesz, hogy azonosítson egy mintavételre alkalmas helyet. Az űreszköz nem fog leszállni a kisbolygón, ehelyett a tervek alapján valamikor 2020-ban olyan közel ereszkedik majd a felszínhez, hogy fél méternél is rövidebb karjával elérje a talajt.

Amennyiben minden az elvárásoknak megfelelően alakul, az OSIRIS-REx 2021 tavaszáig marad a Bennunál, ezt követően pedig megkezdi 2 és fél éves útját vissza a Földhöz.

Kiemelt kép: NASA

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.