Tudomány

Az oroszok a SpaceX-et koppintanák

Az S7 Space orosz vállalat többször használható hordozórakétát akar létrehozni. Ha tervük megvalósul, úgy a cég lesz a második vállalat, amely ilyen rakétákat kezd el gyártani.

Szergej Szopov, a cég vezérigazgatója szerdán számolt be a tervekről – írja az MTI.

Együtt dolgozunk a Roszkoszmosszal a Szojuz-5 hordozórakétán. Ugyanakkor ennek a hordozónak a tervrajzai alapján el fogjuk készíteni a rakéta egy másik verzióját, amelynek az első fokozata többször használható lesz. E rakétaváltozat a Szojuz-7 fantázianevet kapta”

– nyilatkozta az S7 Space vezérigazgatója.

Szopov szerint az új, még egyszer használható hordozófokozat első tesztrepülését 2022-ben hajthatják végre. A tervek alapján a rakéta egy, szintén az S7 Space által létrehozott teherűrhajót is felvinne magával, és Föld körüli pályára állítaná azt.

Amennyiben sikerülne a vállalat terve, az S7 Space lenne a második olyan cég, amely többször használható rakétát fejleszt ki – az oroszokat az Elon Musk által alapított és vezetett SpaceX előzte meg. A SpaceX 2015. december 22-én sikeresen landoltatott egy Falcon-9 hordozórakétát, ezzel írva űrtörténelmet.

Kiemelt fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik