Tudomány

Lézerrel vehetjük fel a kapcsolatot a földönkívüliekkel

Szakértők egy csoportja szerint már most létrehozhatnánk egy olyan lézerberendezést, mellyel jeleket küldhetünk a feltételezett intelligens idegen civilizációnak.

A James R. Clark, a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) munkatársa által vezetett csapat szerint képesek lennék egy elég erős infravörös lézert létrehozni ahhoz, hogy a fejlett idegen civilizációk (már ha léteznek ilyenek) érzékeljék azt – írja a Live Science. A számítások alapján egy 30 méter átmérőjű, 1-2 megawattos lézerre lenne szükség.

Clark szerint egyáltalán nem biztos, hogy a földönkívüliek azonnal észlelnék, hogy a jel egy másik civilizációtól érkezett, a lézer ennek ellenére feltűnést keltene.

Egy efféle lézer megalkotásában a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mesterségesen létrehozott jelet még azelőtt elnyomhatják az űrben található természetes fények, mielőtt elérne a fényévekre élő földönkívüliekhez. Éppen ezért olyan lézert kell alkotni, melytől az idegenek kifejezetten furcsának látják majd a Nap környezetét.

Amennyiben léteznek földön kívüli csillagászok, talán felfedezték már, hogy a Nap körül több bolygó is kering, és az egyik alkalmas lehet az élet befogadására. Így a különös fényjelenségeket produkáló csillag még inkább felkeltené érdeklődésüket.

Normál körülmények közt egy csillag fényváltozásai nem túl jelentősek, az ingadozás pedig egy mintát követ. Egy lézer azonban abnormális szintűre növelhetné a Nap látszólagos kibocsátását az infravörös spektrumban.

Amennyiben az idegenek érzékelnék a jelenséget, és felfognák a jelentőségét, a lézerrel akár kommunikációt is kialakíthatnánk.

Természetesen az információcsere nem lenne gyors, hiszen az érintett civilizáció a Földtől fényévekre létezhet. Clarkék becslése alapján az általuk leírt lézert akár 20 ezer fényévnyi távolságban is érzékelhetnék.

Az efféle kapcsolatfelvételnek nem mindenki örülne. 2016-ban Stephen Hawking például arra figyelmeztetett, hogy az intelligens földönkívüliek keresésével olyan agresszív civilizációk figyelmét is felkelthetjük, melyek veszélyt jelenthetnek az emberiségre.

Kiemelt fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik