Tudomány

Ijesztő, mennyire okosak a varjak

A szakértők eddig is tudták, hogy a varjak rendkívül intelligensek, egy új kutatás azonban rávilágított, hogy a madarak a vártnál is sokkal okosabbak.

Az új vizsgálat szerint az új-kaledón varjú (Corvus moneduloides) képes különböző alkotóelemek felhasználásával új eszközöket létrehozni – számol be az IFLScience.

Efféle viselkedést eddig csak emberféléknél figyelték meg.

Mivel az eszközök ily módon történő előállításához komoly előrelátó és problémamegoldó képességre van szükség, még a gyermekeknek is évekbe telik, mire elsajátítják a módszert.

Auguste von Bayern, a Max-Planck Ornitológiai Intézetének munkatársa és a csapat vezetője szerint felfedezésük azért is izgalmas, mert a madarakat nem tanították meg az eszközkészítésre, hanem maguktól jöttek rá arra, hogy hogyan kell összeilleszteni az egyes részeket.

A kísérletben a szakértők nyolc állat viselkedését vizsgálták. A kutatók áttetsző, táplálékot tartalmazó dobozokat helyeztek a varjak elé. Ahhoz, hogy a madarak hozzáférhessenek az élelemhez, egy lyukon keresztül egy pálca segítségével át kellett tolniuk a táplálékot a tároló túlsó oldalára, ahol aztán egy rekesz kinyitásával elérhették.

Az élőlényeknek eleinte kellően hosszú pálcákat biztosítottak, így gyorsan megtanulták, hogy hogyan szerezzék meg a jutalmat. Később azonban a hosszú pálcát rövid, de egymással kombinálható eszközökre cserélték.

A kutatók meglepetésére a nyolcból négy madár rájött, hogy az alkotóelemek összeillesztésével elég hosszú pálcát kaphatnak, az így létrehozott eszközzel pedig elérhetik az élelmet. Az egyik kimagaslóan intelligens példány, Mango, még arra is képes volt, hogy négy elemet összerakva extrém hosszúságú pálcát alkosson, mellyel nagy távolságból is ki tudta piszkálni a jutalmat.

Nem ez az első alkalom, amikor bebizonyosodott, hogy a varjak igen intelligens élőlények: egy debreceni madárról készült videón például az látható, ahogy az élőlény kenyérrel horgászik, egy franciaországi vidámparkban pedig képzett varjak gyűjtik a szemetet.

Kiemelt fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik