Tudomány

Százéves sírkövek bukkantak elő a Dunából

A sírkövek az alacsony vízállás miatt bukkantak elő a Petőfi híd lábánál, a budai oldalon.

Az Index olvasója különös dologra hívta fel a lap figyelmét:

ahogy a Duna vize egyre apad, sírkövek bukkannak elő a Petőfi híd budai hídfőjénél.

A kövek mintegy 100 évesek, és az 1960-as években kerülhettek mai helyükre, amikor az erózió csökkentésének céljával partvédő kőszórást végeztek. A kövek az 1912-ben bezárt Németvölgyi sváb temetőhöz tartozhattak – az egykori temető helyén ma a MOM Park bevásárlóközpont és a Budapesti Kongresszusi Központ fekszik.

A sírköveket valószínűleg sosem tudták még ilyen részletesen megfigyelni: egyes köveken az elhunyt neve, halálozási dátuma és néhol még a foglalkozása is jól kiolvasható. Demski Nándorné például 1884-ben, míg az Érsek utcai általános iskola egykori tanítója, Elemy Károlyné 1907-ben halt meg.

Az Index olvasója azt is kiderítette, hogy a Szent Gellért rakpartba beépített egyik sírkőtöredék Devics Andrásé volt, aki feleségével, Jugovits Katalinnal a Németvölgyi temetőtől nem messze, a Tabánban, az utóbb szintén felszámolt Felsőhegy utca 73-as szám alatt lakott.

A Németvölgyi temetőről, illetve a sírkövek tavalyi felbukkanásáról ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Ötven éve egy megszűnt budai temető sírköveit szórták szét a budai rakparton
Alacsony vízállásnál furcsa, feliratokat viselő kövekre is bukkanhatnánk a Duna partján. De mit keresnek ott?

Nem ez az első alkalom, amikor az alacsony vízállás miatt érdekes leletek kerülnek elő a Dunából: Érdnél például pénzérmék, kézifegyverek, ágyúgolyók; a Műegyetemnél második világháborús repeszgránáta mohácsi Dunánál pedig több hajóroncs bukkant elő.

(A sírokról készült képeket az Index cikkében tekintheti meg, kiemelt fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik