Tudomány

Ez az ország legyőzi a méhnyakrákot

Az oltásoknak és a szűréseknek köszönhetően Ausztrália lehet az első ország, amely felszámolta a méhnyakrákot.

A Új-dél-walesi Rákkutatási Tanács tudósainak előrejelzése szerint 2022-re százezer nő közül hatnál is kevesebbnél alakul ki méhnyakrák, ezzel a rák ritka fajtái közé kerül. A Lancet brit orvosi lap friss számában közölt tanulmány egy modellt közöl, amely szerint a kór előfordulási aránya addig csökken, amíg 2035-re el nem éri azt a küszöböt, amin túl már megszűntnek tekinthető, vagyis százezer nőből csak négynél fogják diagnosztizálni.

A kutatók szerint 2047-re a betegség okozta halálozás aránya százezerből egy lesz.

Eltüntetnék a föld színéről

Arra is figyelmeztettek azonban, hogy a betegség csak akkor fog eltűnni az országból, ha a vakcináció és a szűrések a jelenlegi ütemben folytatódnak. A kutatók a méhnyakrák elleni küzdelemben elért sikereket az országos megelőzési programoknak tulajdonítják, amelyek az 1991-es országos szűrőprogrammal kezdődtek. 2007-ben Ausztrália az elsők között volt, ahol a bevezették a lányok HPV-védőoltását, amit később a fiúkra is kiterjesztettek.

Nagyon jó hír ez az ausztrál nőknek. Éveken át a méhnyakrák elleni küzdelem élén jártunk, a jövőben pedig megosztjuk kutatási eredményeinket és módszereinket a világgal, hogy segítsünk eltüntetni a föld színéről ezt a jól megelőzhető daganatfajtát

– idézi az MTI Karen Canfell, az intézmény kutatási igazgatójának közleményét.

HPV

A héten Sydney-ben kezdődik a Nemzetközi Papillomavírus Konferencia, ahol Canfell bemutatja intézetük kutatási eredményeit annak reményében, hogy más országok is elindítnak hasonló programokat. A méhnyakrákot legtöbbször a nemi érintkezéssel terjedő humán papillomavírus (HPV) egyes nagy kockázatú változatai okozzák.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) adatai alapján ez a rák negyedik leggyakoribb fajtája a nők körében a világon, sok fekete-afrikai országban pedig a leggyakoribb női halálok a méhnyakrák.

Illusztráció: STRINGER / IMAGINECHINA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik