Tudomány

Új égitestet találtak a Naprendszer peremén

Kutatók egy csoportja új égitestet fedezett fel a Neptunusz pályáján túl, miközben a feltételezett kilencedik bolygó nyomait keresték. A 2015 TG387, azaz a Goblin meglehetősen kicsi, és a Naprendszer peremén fekszik.

Az új felfedezést a Nemzetközi Csillagászati Unió jelentette be – írja az IFLScience. Az égitest rendkívül messze kering a Naptól, pályáján a legközelebbi pont 65 csillagászati egységre található a Naptól. (Egy csillagászati egység a Nap és a Föld átlagos távolságával egyenlő.)

Ez az úgynevezett perihélium, ahol egy objektum a lehető legközelebb helyezkedik el a központi égitesthez. A szakértők a Naprendszerben csak két égitestet ismernek, melynek perihéliuma ennél is messzebb van – a 2012 VP113 jelű törpebolygót, illetve a 90377 Sedna kisbolygót.

Úgy gondoljuk, hogy több ezer 2015 TG387-hez hasonló kisebb égitest lehet a Naprendszer szegélyén, távolságuk miatt azonban nehéz megtalálni őket

– nyilatkozta David Tholen, a Hawaii Egyetem munkatársa. A szakértő és kollégái a 2015 TG387-et is csak azért tudták felfedezni, mert épp viszonylag közel jár a Naphoz. Az objektum 40 ezer éves keringési periódusa során nagyrészt nem elég fényes ahhoz, hogy látni lehessen.

A 2015 TG387-hez hasonló Neptunuszon túli objektumok különlegessége, hogy nagyjából egyazon ponton érik el perihéliumukat. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a jelenség hátterében egy egyelőre azonosítatlan, nagy tömegű égitest tömegvonzása áll. Ez az objektum a feltételezett kilencedik bolygó a Naprendszerben.

Eddig ismeretlen bolygó bujkálhat a Naprendszerben
Sorra kerülnek elő a bizonyítékok, melyek a rejtélyes égitest létezését igazolják.

A 2015 TG387 felfedezése azért is jelentős, mert segítségével a csillagászok még pontosabban meghatározhatják, hogy hol is érdemes keresni a lehetséges bolygót.

Kiemelt képünkön a kilencedik bolygó fantáziarajza látható, kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik