Tudomány

Lakható lehet a legközelebbi exobolygó

A legközelebbi idegen csillag, a Proxima Centauri közelében fekszik egy közel Föld-nagyságú bolygó, a Proxima Centauri b. Az objektum 2016-os felfedezése óta folyik a szakmai vita arról, hogy vajon kialakulhatott-e az élet az égitesten.

Szakértők egy csoportja számítógépes modellek segítségével megállapította, hogy a Proxima Centauri b-n változatos körülmények közt maradhat meg nagy mennyiségű víz – írja a Live Science. Ez kedvező lehet az élet kialakulásának szempontjából.

Szimulációink fő üzenete, hogy elég jó esély van rá, hogy a bolygó lakható lehet

– nyilatkozta Anthony Del Genio, a NASA Goddard Űrtudományi Intézet munkatársa és a csapat vezetője.

A Proxima Centauri egy apró, hideg vörös törpe, amely a Naptól mintegy 4,2 fényévre fekszik. Bár az objektum viszonylag közel található, a csillagászok így is csak keveset tudnak bolygójáról.

Annyi bizonyos, hogy az égitest 1,3 földtömegű, keringési ideje pedig 11 nap. Éppen ezért Del Geniónak és kollégáinak sok esetben becslésekre kellett hagyatkozniuk a vizsgálat során. A kutatók például feltételezték, hogy az objektum rendelkezik atmoszférával és felszíni óceánnal.

A Proxima Centauri b csillaga lakható zónáján belül kering: ez azt jelenti, hogy elegendő hőt kap ahhoz, hogy felszínén folyékony állapotban maradhasson fenn a víz. Az égitest ugyanakkor rendkívül közel fekszik csillagához, így elképzelhető, hogy a gravitációs erők hatására kötött tengelyforgásúvá vált, azaz mindig egyazon oldalát világítja meg a Proxima Centauri. Éppen ezért egyes kutatók azt feltételezik, hogy a bolygó egyik oldalán perzselő hőség, míg a másikon dermesztő hideg uralkodik.

Pokoli napja volt a legközelebbi ismert exobolygónak
Úgy tűnik, hogy mégsem alakulhatott ki az élet a Proxima b-n.

Az új szimulációkban azonban a szakértők olyan óceánnal számoltak, amely keringése során képes eloszlatni a hőt az égitest felszínén. Hasonló módon működnek a Földön is az óceáni áramlatok.

A csapat 18 különböző szimulációt futtatott le, hogy felmérjék, miként viselkedne egy efféle óceán az eltérő körülmények között. Az eredmények alapján a Proxima Centauri b-n szinte minden helyzetben képes fennmaradni a víztömeg.

Amennyiben a bolygón valóban nagy mennyiségben van jelen folyékony víz, az mai tudásunk szerint nagyban növelheti az élet kialakulásának esélyét.

Kiemelt kép: ESO/M. Kornmesser

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik