Tudomány

Jégbe fagyott farkast találtak

A ritka, mumifikálódott maradványt aranybányászok találták meg a kanadai Yukonban.

A kanadai Klondike leginkább arany-lelőhelyeiről ismert, ezúttal azonban egészen más típusú ritkaság került elő a fagyott talajból – írja a The Guardian.

Fotó: Government of Yukon

Bányászok egy csoportja még 2016-ban fedezett fel egy mumifikálódott farkaskölyök, illetve egy fiatal rénszarvas maradványát. A leleteket a közelmúltban mutatták be hivatalosan. A paleontológusok számára igazi kincs, ha egy leleten a szőr, a bőr- és az izomszövetek is fennmaradtak, a két tetem ezért valódi különlegesség.

A szénizotópos vizsgálat alapján a maradványok nagyjából 50 ezer évesek.

A farkas teteme kivételes állapotban konzerválódott, még a fej, a farok, a mancsok és a szőrzet is fennmaradtak. A borjúból ezzel szemben csak a fej, a torzó és a két mellső láb konzerválódott.

Tudomásunk szerint ez az egyetlen mumifikálódott jégkori farkas, melyet a világon valaha találtak

– nyilatkozta Grant Zazula, a yukoni kormány paleontológusa. A szakértők következő célja az, hogy átfogó vizsgálatot végezzenek a leleteken. Az efféle maradványok vizsgálata sokat elárul az érintett állat táplálkozásáról, koráról, egészségéről és genetikájáról.

Fotó: Government of Yukon

A kutatók úgy gondolják, hogy az ősi farkas és szarvas száraz tundrán élt, egy igen hideg időszakban. Az efféle környezet ugyanis elősegítheti a tetemek mumifikálódását.

Kiemelt fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik