Tudomány

Elátkozott ókori sajtra bukkantak Egyiptomban

Tehéntej és juh- vagy kecsketej keveréke alkotja a világ legrégebbi sajtját. A lelet az egyiptomi Szakkarában került elő egy időszámítás előtti 13. századi tisztségviselő sírjában.

1885-ben fedezték fel azt az időszámítás előtti 13. századi sírt, melyben a XIX. egyiptomi dinasztia korában élt Ptámeszt temették el. A befolyásos férfi Memphisz város vezetője volt. A futóhomok azonban újra befedte a nyughelyet, és azt csak 2010-ben azonosították ismét.

Néhány évvel később törött agyagedények maradványait találták meg egy helyi ásatás során. A leletek egyike egy megszilárdult fehér masszát és egy vászondarabot tartalmazott – írja az MTI. Utóbbit valószínűleg az edény befedésére használták.

A Cataniai Egyetem és a Kairói Egyetem munkatársai a fehér objektum fehérjéit megtisztították, majd folyadékkromatográfiával és tömegspektrométerrel mérték fel az összetételét. Az elemzés alapján a lelet egy tejtermék, melyet tehén-, illetve kecske- vagy juhtejből készítettek.

A vászon vizsgálatából az is kiderült, hogy a tárgyat szilárd, és nem folyékony anyag tárolásához használhatták. Mivel a kutatók nem találtak más specifikus jellemzőket, arra a következtetésre jutottak, hogy a tejtermék egy szilárd sajt volt.

A mintában lévő egyéb proteinek azt is felfedték, hogy a sajt „elátkozott” lehetett.

Az élelmiszer ugyanis feltételezhetően Brucella melitensisszel volt fertőzött. A baktérium egy kellemetlen betegséget, brucellózist eredményez. A betegség állatról emberre terjed, a fertőzés pedig a leggyakrabban pasztörizált tejtermékek fogyasztása után alakul ki. A brucellózis főbb tünetei a láz, a hasmenés és a hányás.

Ez az első közvetlen biomolekuláris adat a fertőzés jelenlétére a fáraók korából, eddig ugyanis csak közvetett paleopatológiai bizonyítékokat találtak a kutatók.

Kiemelt fotónkon egy szakkarai rom látható, kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik