Tudomány

A határ mellett tombol a járvány

Egyre súlyosabb a Romániát érintő afrikai sertéspestis-járvány. A fertőzések egy jelentős része ráadásul a magyar határ közelében jelentkezik.

A román hatóságok több mint 500, egymástól különálló afrikai sertéspestises járványkitörésről számoltak be – írja az AFP. A fertőzéseket főként a Duna-deltánál, illetve a magyar határ közelében élő állatoknál mutatták ki. A betegség a kelet-romániai Tulcsát érinti a leginkább, ezért a hatóságok a megyében kihirdették a vészhelyzetet.

Mihai Pagal, a helyi prefektusi iroda szóvivője szerint június óta mintegy 48 000 sertést kellett levágni, miután megbetegedtek. Pagal hozzátette, a járvány két nagyobb és több kisebb kereskedelmi gazdaságra is igen súlyos hatással volt.

A román állatorvosi hatóságok szerint csak Tulcsában 471 kitörést regisztráltak. A járvány miatt országszerte nagyjából 500 disznótenyésztő részesül majd kártérítésben.

A Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal szerint az afrikai sertéspestis nem jelent fenyegetést az emberre.

A betegség ugyanakkor komoly károkat okoz az állatállományban. A helyzet súlyosságát jól szemlélteti, hogy Bulgária kerítést épít a Románia felőli határára, hogy korlátozza a járvány terjedését.

A sertéspestis ráadásul Ukrajnában is pusztítja az állatokat, így nem is csoda, hogy a betegség idővel hazánkban is megjelent.

Arról, hogy a kórokozó miként juthatott át a határokon, ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kiemelt kép: Pixabay

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik