Tudomány

Galaktikus kolbász alakította világunkat

Frontálisan ütközött a Tejútrendszer egy másik galaxissal 8-10 milliárd éve, ami megváltoztatta külső és belső szerkezetét - írta a Science Daily több új tanulmányra hivatkozva.

A drámai erejű ütközést felfedező nemzetközi csillagászcsoport szerint az eddig ismeretlen törpegalaxis – a Sausage, azaz Kolbász –nem élte túl a karambolt. Az eredmények több tanulmánból álltak össze, amihez nagyrészt az Európai Űrügynökség galaxisunk csillagait feltérképező műholdja, a Gaia adatait használták fel.

A galaktius ütközésből megmaradt csillagok pályája miatt nevezték el a Tejútnak rohanó rendszert Gaia Sausage-nak:

Ábrázoltuk a csillagok sebességét és azonnal feltűnt a kolbászalak. Amint a kisebbik galaxis darabokra hullott, csillagai sugárirányú, hosszú pályára lökődtek. Nagyjából a galaxis központjától azonos távolságra »fordulnak vissza«, ezzel hosszú, vékony, kolbászalakú pályát írnak le. Csak ezek a Sausage-csillagok maradtak meg a Tejútrendszer utolsó nagy ütközéséből

– mondta Wyn Evans cambridge-i csillagász.

 

Más galaxisokkal – például a törpe Sagittariusszal – később is találkozott a Tejútrendszer, ám a Sausage lényegesen nagyobb volt náluk, gázai, csillagai és sötét anyaga a Napnak több mint tízmilliárdszorosa lehetett.

Amikor a Sausage a még fiatal Tejútba rohant, utóbbi korongja valószínűleg felfúvódott vagy szét is töredezett.

A Sausage törmeléke szétszóródott a Tejútrendszer belső vidékein, növekedést, domborulatot hozva létre a közepén, mely sűrűbbé is vált, külső részein pedig csillagokból álló „holdudvart”, vagyis halót alkotva. A karambol numerikus szimulációi ugyanezeket a jelenségeket mutatták.

A kutatások legalább nyolc nagy, gömbszerű csillaghalmazt, úgynevezett globuláris klasztert is azonosítottak, melyeket a Sausage hozott a Tejútrendszerbe.

“Élete során sok törpegalaxis ütközött a Tejútnak, ám a Sausage volt a legnagyobb közülük” – mondta Sergey Koposov, a Carnegie Mellon Egyetem kutatója, aki a Sausage csillagainak mozgását és a gömbklaszterek tulajdonságait tanulmányozta.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: ANN RONAN PICTURE LIBRARY / PHOTO12)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik