Tudomány

Asztronautákat veszélyeztethet a SpaceX tankolási technikája

Úgy tűnik, egyelőre nem zökkenőmentes a NASA és a SpaceX együttműködése. A két szervezet azon dolgozik, hogy közösen küldjenek asztronautákat a világűrbe.

A NASA több milliárd dolláros támogatásának köszönhetően a SpaceX 2019-ben elkezdhet asztronautákat szállítani a világűrbe. Az űrhajósok Falcon 9 rakéták segítségével, Crew Dragonok fedélzetén utazhatnak majd.

A NASA-nál azonban a jelek szerint attól tartanak, hogy a SpaceX úgy fogja feltölteni üzemanyaggal az újrahasznosítható rakétáit, hogy közben asztronauták tartózkodnak majd a rakétákra kapcsolt kapszulákban – írja az IFLScience.

Thomas Stafford korábbi asztronauta és a Nemzetközi Űrállomás Tanácsadó Bizottságának tagja már 2016 decemberében felhívta a figyelmet a problémára. A szakértő szerint a bizottságnál úgy vélik, hogy igen veszélyes a legénységet elhelyezni a Dragonon az oxidáló szer feltöltése előtt.

A technika egyébként sem felel meg a több mint 50 éves nemzetközi előírásoknak.

Stafford levelét a NASA 2017 novemberében nyilvánosságra hozta. A SpaceX-nél tehát régóta tudnak a problémáról, megoldási javaslattal viszont még nem álltak elő.

A vállalat üzemanyagtöltő gyakorlatának lényege az, hogy a rakétába tankolható üzemanyag-mennyiség maximalizálásáért először lehűtik az anyagot. Ettől az sűrűbbé válik, és így nagyobb tömegű üzemanyaggal dolgozhatnak.

A probléma az, hogy az extrém hőmérséklet miatt a hűtést és a feltöltést közvetlenül az indítás előtt kell végrehajtani.

Az eljárás újabb példája a SpaceX leleményességének, igaz, a technika a hagyományos gyakorlattal ellentétben igen kockázatosnak mondható. A rakéták tankolása egyáltalán nem veszélytelen folyamat, 2016 szeptemberében például épp egy Falcon 9 robbant fel, miközben egy motortesztet megelőzően üzemanyaggal töltötték fel.

Egyelőre nem tudni, hogy a közeljövőben lesz-e megoldás a tankolási problémára. A cég azt tervezi, hogy már az év végén végrehajtja a Crew Dragon első tesztrepülését. Sajtóértesülések alapján ugyanakkor a fejlesztés még nem tart ott, hogy a vállalat 2018-ban nekikezdhessen az első teszt lebonyolításának.

(Kiemelt kép: Official SpaceX Photos)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik