Tudomány

Sokkal kisebb eséllyel alakulhat ki az élet, mint eddig hittük

Mai tudásunk szerint az életnek hat különböző kémiai elemre van szüksége a megjelenéshez, egy új tanulmány szerint azonban az egyik a véltnél ritkább lehet az Univerzumban. A friss eredmények azt jelentik, hogy az élet csak kis valószínűséggel alakulhatott ki más égitesteken.

A Cardiffi Egyetem munkatársai által vezetett csapat a 2018-as EWASS-on (European Week of Astronomy and Space Science) ismertette legújabb eredményeit – számol be az IFLScience.

A kutatók a Kanári-szigeteken található William Herschel Teleszkóp segítségével figyelték meg két szupernóva-maradvány infravörös fényét. Az egyik vizsgált objektum 6500 fényévre fekszik a Rák-ködben, a másik pedig a 11000 fényévre található Cassiopeia A.

Cassiopeia A (kép: NASA/JPL-Caltech)

A szakértők a vasból és foszforból származó fényt mérték fel. Utóbbi elem mai tudásunk szerint a szén, a hidrogén, a nitrogén, az oxigén és a kén mellett elengedhetetlen az élet számára. A sejtek az adenozin-trifoszfát, egy foszfor alapú vegyület segítségével raktározzák és szállítják az energiát.

A vizsgálat felfedte, hogy a foszfor a szupernóvákban keletkezik, az elem szintje viszont igencsak eltérő volt a két objektumban. Ha az anyag mennyisége az egész Univerzumban ingadozik, az megnehezítheti az élet kialakulását.

Jane Greaves, a kutatás eredményeit ismertető szakértő szerint bizonytalan, hogy a foszfor eljut-e az újonnan kialakuló bolygókra. A kutató hozzátette, az elem csekélysége azt mutatja, hogy az élet kialakulására sincs sok esély.

Eddig is úgy gondoltuk, hogy csak néhány foszfort szállító, Földet érő ásvány – valószínűleg meteorit – volt elég reaktív ahhoz, hogy részt vehessen a proto-biomolekulák létrehozásában

– tette hozzá a Greaves.

Ha a szupernóvák a foszfor egyetlen forrásai, akkor meglehetősen kis valószínűséggel alakulhat ki az élet azokon az égitesteken, melyek alacsony foszforszintű objektumok közelében helyezkednek el.

Az érintett bolygók vagy holdak hiába hasonlítanak minden egyéb szempontból a Földre, ha nem jutnak elég foszforhoz.

A kutatók azt tervezik, hogy további szupernóva-maradványokat is megvizsgálnak, hogy átfogóbb képet kaphassanak azok foszforszintjéről.

(Kiemelt kép: ESO/M. Kornmesser)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik