Miközben a hanyatló Nyugaton, közelebbről is az Egyesült Államokban már az 1950-es évek elején megindultak a kísérleti színes tévéadások, és 1966-ra már a nagy, országos lefedettségű amerikai tévéadók főműsoridőben kizárólag színesben sugároztak,
Az első színes adásokra egy évtizedet kellett várni, bár az igazság kedvéért hozzá kell tenni, hogy az új technológia Nyugat-Európában sem hódított sokkal gyorsabban: a kontinensen először a BBC kezdett rendszeres színes adást sugározni 1967 nyarán, hogy az év végéig az NSZK-ban, Hollandiában és Franciaországban is kövessék a példát a nemzeti tévétársaságok.
Visszatérve hazánkra: az első kísérleti színes felvétel 1966-ban készült Bartók A csodálatos mandarin című balettjéről, majd 1967-ben leforgatták az első színes tévéfilmet is, méghozzá Fekete István A koppányi aga testamentuma című regényéből.
A jó alapanyagból a kiváló rendező, Zsurzs Éva írt hasonlóan eltalált forgatókönyvet, amelyet aztán ő maga is vitt filmre. A főbb szerepeket Bessenyei Ferenc, Tolnay Klári, Szirtes Ádám, Benkő Gyula, Bodrogi Gyula és Benkő Péter játszották, de a mellékszerepekben is olyan színészek tűntek fel, mint Pécsi Ildikó, Szirtes Ági vagy Csákányi László.
A bemutatót kiemelt napra, 1968. április 4-ére időzítették, ám ekkor kevesen láthatták a színes adást, hiszen
Ekkor azonban már zajlott az Orion gyárban az első hazai színes készülékek gyártásának előkészítése, így a következő években felgyorsultak a folyamatok: 1969 márciusától beindultak a rendszeres kísérleti adások, 1969. április 5-én megvolt az első színes élő adás is, majd a következő évben sor került az első élő, színes helyszíni közvetítésre is – micsoda meglepetés, az április 4-i díszszemléről.1971-ben aztán elindult a televízió második csatornája is, amelyen már heti két-három alkalommal mentek színes műsorok, a következő évtizedben pedig a színes adások aránya már meghaladta az 50 százalékot.
Kiemelt kép: Fortepan