Tudomány

Vérszívó egerek terrorizálják a világ legnagyobb albatroszkolóniáját

A Midway-atoll hosszú időn át kellemes hely volt a fészkelő feketelábú albatroszok és Laysan-albatroszok számára. Az utóbbi években azonban egy új veszélyforrás jelent meg a térségben: a vérszomjas házi egerek.

A Washington Post azt írja, hogy 2015-ben az Egyesült Államok Halászati és Vadvédelmi Szolgálata a Sand Islanden folytatott megfigyeléseket. A szakértők ekkor azonosították az első vérző albatroszokat.

A kutatók először azt hitték, hogy vándorló ragadozómadarak okozták a jellegzetes sérüléseket, a sebesülések formája ugyanakkor nem voltak összhangban az elképzeléssel.

Beth Flint, a szervezet biológusa szerint a kutatók végül kamerákat helyeztek el a szigeten. A felvételek félelmetes jeleneteket örökítettek meg.

A videókon olyan egerek voltak láthatóak, melyek előbb felmásztak a fészkelő albatroszok hátára, majd elkezdték szívni a madarak vérét.

A rágcsálók 75 éve jelentek meg a szigeten, de évtizedeken át békében éltek az őshonos madarak mellett. Az elmúlt évek során azonban a támadások egyre gyakoribbá váltak. A becslések alapján az egerek már legalább ezer albatroszt öltek meg, sok élőlény pedig kénytelen volt elhagyni fészkelőhelyét.

Kép: USFWS

A kutatók egyelőre nem tudják pontosan, hogy mitől váltak a rágcsálók vérszomjassá, de úgy tűnik, hogy a néhány évvel ezelőtti aszály áll a jelenség hátterében.

Az egerek folyadékot, nedvességet kerestek, és így vért ittak

– mondta Brad Keitt, az Amerikai Madárvédelmi Szervezet munkatársa. A szakértő hozzátette, a rágcsálók idővel egymástól tanulhatták el a vérszívás technikáját.

Mivel a fészkelő albatroszok ösztönei azt diktálják, hogy minden erejükkel a tojásokat és a fiókákat védjék, nem menekülnek el a rágcsálók elől. A madarak egyébként hosszú időn át biztonságban éltek az atollon, így félelmi és védelmi mechanizmusuk nem túl fejlett. Az egerek ráadásul rendszerint hátulról támadnak, ahová nem ér el a zsákmány csőre.

Hasonló jelenséget már más szigeteken is megfigyeltek, a Midway-atollon viszont különösen aggasztó a rágcsálók támadása. A terület rengeteg madárnak ad otthont, a feketelábú albatroszok 40 és a Laysan-albatroszok 70 százaléka fészkel a szigeteken.

A problémát tovább súlyosbítja, hogy az albatroszok rendkívül lassan szaporodnak. Egy pár évente legfeljebb egy tojást tud kikelteni.

A Halászati és Vadvédelmi Szolgálat munkatársai azt tervezik, hogy csapdák és rágcsálóirtók segítségével veszik fel a küzdelmet a veszélyes egerekkel szemben. A szakértők a mérgezett táplálékokat a száraz szezon végén akarják elhelyezni az atoll különböző pontjain, amikor kevesebb madár tartózkodik a területen.

(Kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik