HÚSEVÉS
Valószínűleg Afrikában, kb. 2,5 millió évvel ezelőtt
Nem hiszek az általában vett emberi fejlődésben, de ha arra kényszerítenének, hogy nevezzek meg egy evolúciós szempontból előnyös fordulatot az emberiség történetében, akkor azt mondanám: óriási jelentőséget tulajdonítok annak, hogy őseink, a hominidák a többi főemlőshöz képest viszonylag korán áttértek a húsevésre. A húsevők olyan zsírokhoz és proteinekhez juthatnak hozzá, amelyeket más élelemforrások nem tartalmaznak ilyen koncentrált formában. Ezenkívül – jóllehet az első húst fogyasztó hominidák szinte biztosan dögevők voltak –
A vadászat fejleszti az ösztönös megérzés képességét, mert a vadásznak azt is meg kell „látnia”, ami nem közvetlenül a szeme előtt, hanem a legközelebbi fa mögött vagy a következő dombon túl van. Úgy vélem, hogy e képesség kialakulásának véletlenszerű mellékterméke az emberi képzelőerő rendkívüli adománya lett.
Az embert képzelőereje tette képessé arra, hogy más fajoknál gyorsabban változzon és a kultúrák lenyűgöző sokaságát hozza létre. Az ember múltját – amely különbözik más fajokétól – képzelőerőnkkel követhetjük nyomon, a képzelőerőt az ösztönös megérzésre, mindezt pedig közvetett módon a húsevésre vezethetjük vissza.
Manapság a tudósok nagyjából egyetértenek abban, hogy Az okot nem ismerjük, de feltevésem szerint ez evolúciós következménye lehetett annak, hogy nem rendelkeztünk más rivális fajok előnyös tulajdonságaival.
Az ember tulajdonképpen igen rosszul megtervezett „állat”: lassú, kevéssé mozgékony, csak egy gyomra van, agyarai (szemfogai) gyengék és nincs farka. Szinte mindenben lemarad a hozzá hasonló fajok mögött, ezért van szüksége sokkal nagyobb ösztönös megérzésre.
Szerző: Felipe Fernández-Armesto, a Notre Dame Egyetem (Egyesült Államok) professzora
POLITIKA
Görögország, i. e. 7. század
A „politikát” én szó szerint értelmezem, vagyis a görög „polisz” szó alapján, amelynek jelentése „város”, „városállam” vagy ami a legtalálóbb: „polgári állam”.
A „polgár” az ókori görögök találmánya, és az az elképzelés is tőlük származik, hogy Arról nem sokat tudunk, hogy kik voltak az első politikusok, azt viszont tudjuk, hogy pl. a krétai Drérosz nevű kisvárosban i. e. 600-ban nyilvános gyűlést tartottak, amely mindenkire kötelező döntéseket hozott – a politika tehát ekkor már javában virágzott.
Ma egész másképp, inkább római módra kezeljük a politikát, ám maga a fogalom – az, hogy nem valamiféle isteni joggal felruházott személy dönt a közösség ügyeiben, hanem az összegyűlt polgárok testülete – az ókori görögökhöz nyúlik vissza.
Szerző: Paul Cartledge, a Cambridge-i Egyetem professor emeritusa
DEMOKRÁCIA
Görögország, i. e. 507.
A demokráciát egy Kleiszthenész nevű athéni „találta fel” i. e. 507-ben. Az ezt követő száz év során Athénban és a görög világ más pontjain a demokrácia tökéletesen kifejlett, alapvető rendszerré vált, amelyben minden 18. évét betöltött férfi részt vett az államának igazgatását érintő összes döntésben. A népgyűlés felett még az olyan nagy athéni politikai személyiségnek sem volt hatalma, mint Periklész. Ő is csak annyit tehetett, hogy megpróbálja meggyőzni az embereket véleményének helyességéről, amit azok el is utasíthattak, ha nem tetszett nekik.
Az athéni demokrácia heves viták tárgya, pedig szerintem figyelemre méltóan sikeres volt. Száznyolcvan évig állt fenn, amíg a makedónok i. e. 323-ban le nem rombolták, és bár azzal vádolják, hogy egyfajta csőcselék-uralom volt, engem lenyűgöz az athéni társadalom csodálatra méltó rendezettsége.
Úgy vélem, ezek az emberek tökéletesen alkalmasak voltak az okos döntésekre. Hogy csak egy példát mondjak: mivel minden döntést a nép hozott, megszavazhattak volna maguknak akár több zsáknyi aranyat és életjáradékot – mégsem tették.
Bár a modern „demokrácia” gyökerei Athénba nyúlnak vissza, ma tulajdonképpen egy választott oligarchia által meghatározott rendszerben élünk, amelyben néhány száz parlamenti képviselőre bízzuk, hogy a nevünkben döntéseket hozzanak.
mert az athéni társadalmi kísérlet az én szememben olyan figyelemre méltó, erőteljes és vonzó, hogy a mai demokrácia annak csupán halvány visszfénye.
Szerző: Peter Jones, klasszika-filológus
A VILÁG VALÓSÁGHŰ KÉPE
Római Birodalom, i. sz. 150 körül
Ptolemaiosz i. sz.. 150 körül az alexandriai könyvtárban dolgozott, amely abban az időben a görög műveltség egyik legnagyobb tárháza volt. Geographia című művével ő teremtette meg a földrajz tudományát és rakta le a térképészet alapjait.
Könyvében ugyan nem voltak térképek, de földrajzi leírást adott a világról és elmagyarázta, hogyan lehet a Földet térképen ábrázolni.
Érdekes, hogy a szöveget kezdetben nem igazán fogadták el. A hellenizmus korát ekkor váltotta fel a kereszténység, és a korai keresztényeket nem érdekelte a világ térképes ábrázolásának meglehetősen absztrakt matematikai-geometriai módszere.
Ptolemaiosz munkáját az arabok terjesztették el más helyeken (pl. Bagdadban), míg végül a 14. századi Itáliában bukkant fel újra. A reneszánsz földrajztudósok több új kiadásban jelentették meg a Geographiát, és Ptolemaiosz elvei alapján térképezték fel a táguló világot. Ezt használták a Kolumbusz Kristófhoz hasonló utazók és egyes, Kelet felé hajózó portugál felfedezők, így Vasco da Gama is.
Ptolemaioszt tartjuk a földrajztudomány atyjának; 1500 éven át minden körülötte forgott, de még a modern térképek is az általa javasolt gömbprojekción alapulnak. Ma a Google segítségével kedvünkre tallózhatunk a térképen – akár saját lakhelyünket, akár Washington D. C.-t, akár Koreát akarjuk megtalálni. Ez nagyon egybevág Ptolemaiosz elképzeléseivel, aki nem definiálta pontosan a földrajz tudományát, csupán eszközöket adott ahhoz, hogy elhelyezhessük magunkat a világban – és szerintem ez teszi halhatatlanná.
Szerző: Jerry Brotton, a Queen Mary Egyetem (London) professzora
VÉRKERINGÉS
Anglia, 1628
A vérkeringés ma egészen magától értetődő folyamat, pedig csak 1628-ban fedezték fel. Korábban azt hitték, hogy a vér az élelemből kerül a májba, onnan a szívbe áramlik, ahol felmelegszik, majd a vénákban folytatja útját – nem pedig az artériákban. Shakespeare és mások ezért beszélnek a „vénákban [nem az artériákban] keringő vérről”.
William Harvey I. Jakab angol király (Skóciában VI. Jakab) udvari orvosa volt. Alaposan tanulmányozva „a mellkas csőhálózatának” is nevezhető érrendszert, arra a következtetésre jutott, hogy a szív nem melegíti fel a vért, és hogy azt nem a vénákba, hanem az artériákba pumpálja.
Mesterétől, Fabriciustól tudta, hogy a vénák belsejében létrafokszerűen elhelyezkedő billentyűk vannak, arra pedig ő maga jött rá, hogy ezek segítik a vér visszaáramlását a szívbe, amivel bezárul a kör.
Harvey idejében még nem volt mikroszkóp, és nem tudhatta, hogyan jut át a vér az artériákból a vénákba, de merészen azt feltételezte, hogy láthatatlanul apró véredények szállítják oda. Tökéletesen igaza volt: ezeket a kis véredényeket ma hajszálereknek nevezzük.
Azóta számos előrelépés történt, de a vérkeringés felfedezése szerintem azért volt meghatározó, mert nélküle a többire nem kerülhetett volna sor. A vérkeringés ismerete nélkül ma nem lehetne műtéteket végezni, vagy akár egy injekciót beadni. Sőt: elképzelhetnénk-e bármilyen modern orvosi felfedezést, ha nem tudnánk, hogy a vért a szív pumpálja az erekbe?
Harvey 1628-ban publikálta elméletét Anatómiai értekezés a szív és a vér mozgásáról az élőlényekben című könyvében. Azt hihetnénk, hogy ezután özönlöttek hozzá a páciensek, pedig ez a mű kis híján romba döntötte orvosi karrierjét. Abban az időben az orvosok nagyon konzervatívak voltak, nemigen hajlottak az újításokra, mert mindenben kuruzslást szimatoltak. Úgy vélték, a jó orvos kizárólag az elődök tanításai alapján állítja fel a diagnózist és gyógyszert ír elő.
Elég különös tehát, hogy minden idők legnagyobb orvosi felfedezése komoly anyagi gondokat okozott a felfedezőnek!
Allan Chapman, az Oxfordi Egyetem professzora
—
Hogy mik voltak az emberiség történetének további fontos mérföldkövei, kiderül a BBC History magazin márciusi számából.
Kiemelt fotó: Thinkstock
