Tudomány

Megfulladhatunk alvás közben

Nem mindegy, hogyan és mennyit alszunk, 120 féle betegséget kockáztat, aki félvállról veszi az alvás minőségét, példaképp csak Magyarországon hárommillió ember érintett. Minél többet tudunk az alvásról, annál inkább látjuk, mennyire fontos egészségünk szempontjából.

Sokszor 24 óra kevés egy napban, amikor az embernek rengeteg a munkája vagy éppen olyan jól érzi magát, hogy sajnálja alvással tölteni az időt. Nem rajtunk múlik, egy idő után szervezetünk feladja a harcot és az ember belátja: pihenni kell, aludni – az alvás szerepéről alkotott általános kép Hofi Gézával szólva „egy kis áramszünet”.

Regenerál, szabályoz

A tudomány szerint viszont nagyon nem, hiszen az ember nem egy gép, ami ha túlmelegszik ki kell kapcsolni egy időre, majd ha lehűl pörög tovább. Nem árt tudni, az elégtelen alvásból rengeteg különféle megbetegedés, halál származhat, érdemes tisztában lenni vele milyen jelekre figyeljünk.

Az alvás testileg és szellemileg is regeneráló folyamat, elengedhetetlen szerepet játszik például a sejtek gyógyulásában vagy a hormonok szabályozásában. Az orvostudomány nem olyan rég ismerte fel fontosságát, a kutatások alig 50 éve folynak, és a tudás, illetve a technika fejlődésével folyamatosan születnek az új eredmények, felismerések

– mondja a 24.hu-nak G. Németh György, a Budapesti Alvásközpont, Benyovszky Orvosi Központ igazgatója.

Eddig 120 féle alvási betegséget azonosítottak, a legsúlyosabb közülük az úgynevezett alvási apnoe.

Az alvás világnapja

Minden évben a tavaszi napéjegyenlőséget megelőző péntek az alvás világnapja, idén március 16. Magyarországon a nemzeti ünnep okán a rendezvényeket 13-án tartották.

Maga a szó a görögből ered, jelentése mindent megmagyaráz: lélegzetvétel nélküli. Alvás közben a légcső izmai renyhék, elzárják a levegő útját a tüdőbe, légzéskimaradás, legrosszabb esetben fulladás következhet be. Leggyakoribb jele az a bizonyos horkolás, amikor az illető fel-felhorkant, jól láthatóan és hallhatóan levegő után kapkod.

A magyar társadalom a horkolásból éppúgy viccet csinál, mint az alvajárásból, pedig mindkettő komoly probléma lehet. Sőt, mivel az alvó gyakran nem is veszi észre, kiemelten fontos a házastárs, szülő, család, környezet felelőssége, hogy figyelmeztesse, gond van.

Fotó: Thinkstock

Minden betegséget felsorolni nyilvánvalóan nem lehet, ám egyetlen tény is sokat elmond:

a nem megfelelő minőségű alvás nagy mértékben gyengítheti az immunrendszert, előhozhat és súlyosbíthat olyan akut betegségeket, mint a magas vérnyomás, ízületi fájdalmak.

Mikor menjek orvoshoz?

Felnőtt ember alvásigénye a fejlett világban 7-9 óra naponta, de laikusként hogyan lehet eldönteni, hogy valóban minőségi pihenéssel töltöttük-e ezt az időt? A számtalan külső körülmény és egyéni adottság mellett van néhány ökölszabály, amikor érdemes szakemberhez fordulni. Ha minden látható ok nélkül hosszú időn keresztül, folyamatosan, rendszeresen:

  • nagyon nehezen tud elaludni;
  • éjszaka sokszor felébred;
  • sokat mocorog, horkol;
  • reggel túl korán ébred;
  • nehezen kel és egész nap fáradt;
  • ébredés után nehezen tér észhez, serkentőszerek nélkül képtelen elkezdeni a napot.

Nem kell azért mindig rosszra gondolni, a legtöbbször apró változtatások is eredményre vezetnek, de mindenképp érdemes feltárni a jelenség hátterét.

Ritmus és a jó matrac

A nehéz ébredést okozhatják például az alvási ciklusok ritmusának zavarai.

Az ideálisnak tekintett alvás közben 5-6 alkalommal kerülünk egyenként 20-40 percre a »legértékesebb«, úgynevezett mélyalvási szakaszba. Ha eközben ér az ébresztési inger, legyen az a vekker, egy dudáló autó vagy a szomszéd kutya ugatása, rettenetesen nehezen térünk magunkhoz, de akár egész napunkra is rányomhatja a bélyegét

– mondja a szakember.

Ma már különféle okoseszközökkel otthon is mérhetjük az alvási szakaszokat, és egy időintervallum megadásával beállíthatjuk az ébresztést úgy, hogy az ne a mélyalvás fázisában történjen.

A gyakori ébredést okozhatja a levegő túl magas vagy alacsony páratartalma, hanghatások, fény vagy a nem megfelelő matrac. Őrült motoros nem mindig ad kövér gázt éjjel az ablak előtt, de például a rendszeresen bekapcsolva hagyott tévé jelentősen rontja az alvás minőségét: füldugó, szemtakaró a megoldás, ha másképp nem megy.

Fotó: Thinkstock

No, és a matrac. Vásárlásnál alapvető hiba, hogy ha még meg is tudjuk fizetni a minőséget, a pár két tagja egy nagy vagy két egyforma matracot vesz. Némileg kisarkítva: apa kipróbálja a boltban, anya szemérmesen áll mellette, kérdezgeti jó-e drágám, majd ha a férfinek kényelmes, fizetnek. Nem szabad.

Ami egy 100 kilós embernek maga a luxus és kényelem, az a 60 kilósnak kín és szenvedés. Fordítva ugyanígy igaz.

Tudományos vita folyik arról is, általánosságban a kemény vagy a puha a jobb? Az ortopédia előbbi, pszichológusok és neurológusok utóbbi mellett érvelnek.

Hazánkban gyakoriak a gerincet és a vázrendszert érintő megbetegedések, ezekre valóban a keményebb felület az ideális, de egy szellemileg megterhelő nap után a puhább matrac biztosít megfelelő körülményeket a relaxációra. A megoldást az állítható keménységű matracok jelentik majd – létezik erre egy magyar szabadalom –, addig is a személyre szabott választás a legjobb.

Hárommillió magyar

Végezetül a szomorú statisztika, miszerint az Európai Unióban átlagosan az emberek 29,3 százalékát érintik a rossz alvás következményei, addig Magyarországon ez az arány 31,3 százalék. Csaknem hárommillió emberről van szó.

A tudomány elmondhatja, mi lenne a legmegfelelőbb az egyén és a társadalom szintjén is, a megvalósításhoz viszont teljes összefogásra van szükség. Utóbbi esetben nyilván nem a hálószobákról van szó, hanem

  • az óraátállítás eltörléséről,
  • az ebéd utáni 20-40 perces sziesztáról,
  • reggel 8:30-9:00 iskolakezdésről,
  • általános egészségről és közérzetről,

és még hosszan sorolhatnánk.

A hazai alváskultúra erősítésére, a témához kapcsolódó orvosok, alvás szakemberek, társadalmi szervezetek, intézmények, vállalatok és magánemberek alvást segítő tevékenységeinek a koordinálására, közös cselekvési terv megvalósítására alakult meg a Magyar Alvás Szövetség, amelynek elnökei: G. Németh György és dr. Vida Zsuzsanna.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik