Tudomány

Ne lepődjön meg, ha széncinegék költöznek a postaládájába

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) minden évben több bejelentés is érkezik postaládában fészkelő széncinegékről. Úgy tűnik, hogy a jelenség országosan is igen gyakori.

Az MME közleménye szerint van módszer a madarak beköltözésének megelőzésére. A billenőajtóval rendelkező levélgyűjtőkkel, illetve a láda környékére kihelyezett „B” típusú mesterséges odúkkal például elkerülhető, hogy a cinegék a levélgyűjtőnket válasszák.

Ha a madarak már beköltöztek, nem szabad tovább használni a postaládát, ugyanis a bedobott küldemények a szülők mellett a tojásokat és a fiókákat is fenyegetik.

Az egyesület azt javasolja, hogy a nagyjából egy hónapig tartó kotlás és a fiókanevelés időtartamára helyezzünk ki alternatív levélgyűjtőt, és függesszünk ki tájékoztatót a postás számára.

A széncinege hagyományosan harkályodúkban költ, de mesterséges üregekben is szívesen fészkel. Sikerének hátterében többek között változatos táplálkozása és szaporasága áll, valamint az, hogy a más fajok számára kevéssé vonzó fészkelőhelyeken is jól érzi magát.

Kép: Thinkstock

A faj gyakran költözik be postaládákba, de kerítések és korlátok üreges részeiben, vázában, útterelő-bójában, állítva tárolt matractekercsben, felfordított virágcserépben, kandeláberben, kéményben, cserépedényben, vascsövekben, utcai cigarettacsikk-gyűjtőben is felfedezték már a madár fészkeit – írja az MME. Van, hogy nem maga a fészkelőhely, hanem a fészekanyag furcsa: a széncinegék akár a teniszlabdák külső, bolyhos burkolatát felhasználva is képesek építőanyagot létrehozni.

A „techno”-fészkelés hátterében az áll, hogy a széncinege a többi cinegéhez képest kevésbé ragaszkodik a magasan fekvő üregekhez. Ez a képesség a mesterséges odúkban bővelkedő, emberek által lakott környezetekben különösen nagy előnyt jelent.

A Magyarországon hagyományosnak mondható postaládatípus a cinegék számára megfelelő mesterséges odúnak tekinthető. Mivel a levélgyűjtők jól láthatóan helyezkednek el, a cinegék táplálék- vagy fészkelőhely-keresés közben könnyedén megtalálhatják őket.

(Kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik