Magyarország belépése a második világháborúba egyértelműen politikai döntés volt, ám annak katonai feltételét elsősorban a Darányi Kálmán miniszterelnök által bejelentett fejlesztési program alapozta meg.
A kormányfő éppen 80 éve, 1938. március 5-én tartott beszédének helyszínéről győri programnak elnevezett intézkedéscsomag leghangsúlyosabb eleme a haderő fejlesztése volt, ám még ezt sem kell feltétlenül a későbbiek fényében értelmezni:
A magyar vezérkar és a politikai elit egy része ekkorra már számításba vette, hogy néhány éven belül háború tör majd ki Európában, a magyar hadsereg viszont még mindig a versailles-i békerendszerben előírt korlátozások béklyóiban volt, így pedig a környező országokkal szembeni esetleges önvédelem feladatait sem tudta volna ellátni.
Ráadásul ekkoriban már a szomszédos országok is készültek a várható konfliktusokra, Románia például már 1935-ben beindította saját fegyverkezési programját. A magyar haderő modernizálásának és fejlesztésének tervét 1937-re dolgozták ki Rátz Jenő vezérkari főnök irányításával, a gyors reagálású és repülőhadtestek felállítását is előrevetítő elképzelés mintegy 1,7 milliárd pengőbe került volna.
Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter kétévente 100 millió pengő elköltését tartotta csupán lehetségesnek.
A másik lehetőség a külső, azaz német segítség lett volna, azonban az 1937-ben tartott berlini tárgyalásokon világossá vált, hogy a náci vezetés ezért cserébe elvárná, hogy a magyar külpolitika mindenben alkalmazkodjon a német igényekhez. Ugyan a magyar gazdaság jelentős részben függött a némettől, erre azért – ekkor még – nem volt nyitott a magyar kormányzat, így aztán mindenképpen saját erőből igyekeztek előteremteni a szükséges forrásokat.
A 80 éve bejelentett győri program ezért aztán nem csupán a hadsereg fejlesztésére irányult – ehhez ugyanis mindenképpen szükség volt a magyar gazdaság általános fejlesztésére. Az 1 milliárd pengős, eredetileg ötévesnek szánt tervből mintegy 600 millió pengő áramlott közvetlenül a hadügyminisztériumhoz, a maradék összegből jelentős infrastrukturális, gazdaságélénkítő, sőt oktatási beruházásokat hajtottak végre.
A „milliárdos program” fedezetének nagy részét egy erre szolgáló vagyonadó kivetésével teremtették elő, ez a magánszemélyek mellett a vállalkozásokat is terhelte, de az ennek keretében kiadott megrendelések, illetve a gazdaság felpörgése miatt a legtöbb cég még így sem járt rosszul hosszú távon.
1940 végére már meg is valósult a tervezett fejlesztések zöme, az időközben kitörő háború pedig tovább pörgette az egyelőre még semleges ország gazdaságát.
Az már más kérdés, hogy a haderő még a végrehajtott modernizálással együtt sem felelt meg a modern háborúskodás követelményeinek, nem is beszélve a Szovjetunió elleni támadó háborúról.
Az így felduzzasztott és úgy-ahogy felszerelt egységek jó része – jól tudjuk – ott pusztult a Don-kanyarban, ezzel pedig a vágyott mozgástér helyett az ország a háború második felére még inkább kiszolgáltatottá vált német szövetségesének.
Kiemelt kép: Fortepan
