Egy új, a Biblical Archaeology Review folyóiratban megjelent cikkben a szerző, Eilat Mazar, a Héber Egyetem munkatársa azt írja: különleges agyagpecsétet találtak egy ásatáson a jeruzsálemi Templom-hegy közelében – számol be az IFLScience. A szakértő szerint az időszámítás előtti 8. századból származó pecsétet maga Ézsaiás készíthette.
A leletet még 2015-ben azonosították néhány méterre Ezékiás király agyagbulláját is.
A parányi, nagyjából körömnyi lelet az évszázadok során kissé elkopott, egy része ráadásul le is tört. Mazar azonban a pecsétet vizsgálva arra jutott, hogy a bullán egykor egy tulajdonjogot ismertető felirat volt:
A szakértő szerint Ézsaiás neve egyértelműen kivehető. A kérdés az, hogy a második, töredékesen fennmaradt kifejezés valóban a próféta héber megfelelőjére, vagy valamilyen egyéb szóra – például egy névre – utal-e.
Egyéb jelek is azt mutatják, hogy a pecsét valóban a prófétához köthető. A lelet az időszámítás előtti 8. századból származik – a kutatók úgy vélik, hogy Ézsaiás is ekkor élhetett. A pecsét ráadásul épp Ezékiás bullájának közelében került elő.
Ézsaiás az Ószövetség egyik legismertebb prófétája. A történet szerint segítségével tudta legyőzni Ezékiás a királyságára törő asszírokat.
A Biblia nem minden esetben a legmegbízhatóbb forrás, az efféle leletek viszont sokat segíthetnek a hitelességének felmérésében.
(Kiemelt kép: Wikimedia Commons/Public Domain)