Egy Terry Herbert nevű, fémdetektorral leletek után kutató hobbirégész 2009. július 5-én izgatottan kereste fel Fred Johnsont, aki egy földtulajdonos a közép-angliai Lichfield mellett. Talált ugyanis néhány, aranynak látszó tárgyat a földművelésre szolgáló területen, amiket első látásra angolszász korinak ítélt meg.
A következő pár napban közel 250 tárgy bukkant elő a földből, majd a rendes ásatások beindulása után
A dolgok jelenlegi állása szerint a staffordshire-i kincsnek elkeresztelt, a 7. század első felére datált leletegyüttes több mint 3500 tételt számlál, amelyek összesen több kilogramm aranyat és ezüstöt tartalmaznak, a kincset 3,3 millió fontért, azaz nagyjából 1,1 milliárd forintért vásárolta meg a megtalálótól és a földtulajdonostól két brit múzeum.
Átírta a történelmet?
A staffordshire-i kincs a máig előkerült legnagyobb angolszász lelet, felfedezése idején pedig sokan arról beszéltek, hogy „átírhatja a történelmet”. Az azóta eltelt években már volt lehetősége a szakértőknek alaposan kielemezni a leletet, ezért feltehetjük a kérdést: valóban így történt?
Nem csak mennyisége, hanem a felhasznált anyagok minősége és megmunkálása is kiemeli a korból korábban ismert leletek közül.
A kutatók arra jutottak, hogy a kincset feltehetően Edwin northumbriai király uralkodása idején, tehát 616 és 633 között rejthették a föld alá az általa meghódított Mercia királyság területén. Arról viszont nem igazán tudunk semmit, hogy ezt kik és miért tették.
Elképzelhető, hogy valamilyen rituálé keretében történt a dolog, nem lehet kizárni, hogy így próbálták biztonságba helyezni a hódítók elől, de az sem elképzelhetetlen, hogy pont egy fosztogató horda elrejtett zsákmánya került elő több mint 13 évszázaddal később.
A bizonytalanság ellenére néhány érdekes következtetést le lehetett vonni. A kincs szinte kizárólag fegyverek darabjaiból, azaz gazdagon díszített kardmarkolatokból és más, a háborúskodáshoz köthető tárgyakból áll, sem női ékszerek, sem háztartási eszközök nincsenek köztük.
Ez megerősíti azt, hogy az angolszász társadalom központjában a harcosok és a háborúskodás állt, azonban a megmunkálás minősége azt sejteti, hogy hiba lenne vérszomjas barbárokként leírni az angolszászokat, mivel mesterembereik ezek szerint felvették a versenyt Európa legjobbjaival is.
A kincsek között néhány, a kereszténységhez köthető tárgy is található, mutatva, hogy ez – az egyébként az írott források miatt „sötétnek” is nevezett – kor volt az, amikor a kereszténység lassan beszivárgott a Brit-szigetekre.
Ha viszont valamilyen, minden korábbi tudásunkat felülíró eredményre vártak a szakértők, akkor csalódniuk kellett. A szenzációhajhász szalagcímek tehát – természetesen – eléggé eltúlozták a lelet jelentőségét. Ám bizonyos értelemben mégis elmondható, hogy
Elég jó érvek sorakoztathatók fel amellett, hogy az, amit „történelem” néven emlegetünk, nem valamilyen egzakt, tényekkel körülbástyázott dolog, hanem sokkal inkább egyenlő az adott kor, illetve társadalom történelemről alkotott képével.Mivel a staffordshire-i kincs kapcsán a megelőző római, illetve a későbbi viking kor mellett szinte elfelejtett angolszász Britannia hirtelen nemcsak a brit történészek, de a nagyközönség érdeklődésének is a középpontjába került, alapvetően változott meg e kor megítélése – bizonyos értelemben tehát újraíródott az angolszászok történelme.
A szerző Kevin Leahy, a British Museum régészeti szakértője
Kiemelt fotó: Arany berakásos kardmarkolat Forrás: Wikimedia Commons