Tudomány

„Lesz újra árvíz, azt garantálom”

Ahogy télen hideg van, nyáron pedig meleg, úgy kisebb-nagyobb árhullámokra mindig számíthatunk Magyarországon. Ami viszont fontosabb: a víz megtartása.

A Fokvárost sújtó vízhiány ismét ráirányította a figyelmet, milyen drága kincs az édesvíz. Eddig is szó volt róla, ám most először fogják elzárni egy modern metropoliszban a csapokat, ami önmagában tragédia, de a jövőt tekintve pozitív vége lehet: talán az emberiség észbe kap, mielőtt túl késő lenne.

A víz nyilván nemcsak azért fontos, mert nélküle néhány nap alatt meghalnánk, belefulladnánk a koszba és sorolhatnánk, hanem mert a mezőgazdaságnak is elemi szükséglete.

Utóbbi szempontból itthon, a Kárpát-medencében a laikus könnyen legyinthet, mert tudja, a bizonyos „szűk esztendőket” leszámítva a hóolvadás megágyaz a vetésnek, a tavaszi esők szárba szökkentik a vetést, hosszabb esős időszakok pedig gondoskodnak az utánpótlásról.

Mint egy posztapokaliptikus film nyitánya: Fokváros víz nélkül marad
Megtörtént az elképzelhetetlen, egy modern nagyváros kifogy az ivóvízből. A négymilliós lakosság visszaszámol. Egy ott élő magyar nő tudósít a helyzetről.

Védekezni és megtartani

Pedig nem. Már most érzékelhetjük a klímaváltozás hatásaként, hogy a csapadék egyre inkább rövid idő alatt nagy mennyiségben szakad ránk, ami hirtelen áradásokat generálhat, majd hosszú aszályos periódusok következnek.

Az összmennyiség nem csökken, de ha 24 óra alatt lehull a havi átlag, abból csak minimális mennyiség hasznosul a talajban, a víz legnagyobb része folyóinkon keresztül távozik. A tavalyi évre akár állatorvosi lóként is tekinthetünk.

A jövőben két kihívás áll előttünk: védekezni az áradások ellen, és megtartani, hasznosítani a vizet. A kettő többé-kevésbé összefügg, és az Országos Vízügyi Főigazgatóság szakemberei dolgoznak a probléma megoldásán.

Egyén szintjén a víz megtartásának remek módja a csapadék felfogása, a kert öntözésére kiváló, környezetbarát módszer. Szélesebb körben, települések, kistérségek szintjén nyilván néhány hordónál már sokkal nagyobb volumenben kell gondolkodni, ilyenkor sejlik fel az emberben a záportározó kifejezés: felfogja a csapadékvizet, ezzel megelőzi az áradást, miközben nagy mennyiségű öntözővizet tárol. De nem pontosan erről van szó.

A záportározó fogalmilag árvízvédelmi létesítmény, feladata annak a víznek a visszatartása, lassú lefolyásának biztosítása, amit adott helyzetben nem bír el a vízfolyás medre

– mondja a 24.hu-nak Dr. Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese.

A gyakorlatban ez például úgy néz ki, hogy a patak alkalmas helyén kialakítanak egy tározót, amin keresztülfolyva a víz egy csövön vagy zsilipen át jut a patakba. A csövön áradás idején is csak meghatározott mennyiség jut át, a felesleg mögötte duzzad, majd lassan leereszt. Ez egy fajtája a záportározóknak.

Aki a klímaváltozás tényét tagadja, az egy strucc
Homokba dughatjuk a fejünket, de szinte egy normális hónapunk sem volt, az összes létező veszélyjelzés legalább egyszer elérte idén a legmagasabb vörös fokozatot.

Készülnek a tározók

Amelyből vízhiányos időszakra félre lehet tenni, az az ár- vagy belvíztározó. Itt a lényeg az, hogy áradás alkalmával ellenőrzött körülmények között hagyják a mederből a kialakított területre folyni a vizet, ezzel csökkentik az árhullámot. Utána elrekesztik, és gyakorlatilag ennyi az egész. A mezőgazdasági öntözés fejlesztése okán előtérbe került az öntözővíznek alkalmas tárolók kialakításának kérdése.

Az országban készült felmérés után 447 tározónak alkalmas területet találtunk, ezek közül 277 dombvidéken fekszik, ahol a domborzat miatt könnyebb, olcsóbb és többcélú is lehet a kialakításuk. Az alkalmas területek között további 150 záportározó kialakítását vizsgáljuk, itt évente 10-15 újabb helyszín részletes előkészítését kezdjük meg

– mondja a főigazgató-helyettes.

Ez pedig környezetvédelmi szempontból is jó hír, hiszen nem a kiváló minőségű, ivóvíznek is alkalmas talajvizet locsoljuk ki a földekre.

Durva árhullám szakadhat le a Dunán
Rekord mennyiségű hó gyűlt fel a Duna vízgyűjtőjében, ami önmagában még nem probléma, három ritka szerencsétlen tényezőnek kell egyszerre hatnia, hogy komoly baj legyen belőle.

Lesz árvíz

Ami pedig jelen árvízhelyzetet illeti, folyóink egyelőre nyugodtak. Korábban több hír is megjelent a Duna vízgyűjtőjén nyugvó rekordméretű hóról, illetve a Dinári-hegységben és a Júliai-Alpokban gyülemlő hórétegről, de ezek következményeiről ma még korai lenne bármit is kijelenteni.

Láng István azt mondja:

Lesz újra árvíz, azt garantálom, de hogy pontosan mikor, azt most még nem tudjuk.

A megbízható előrejelzések 4-6 napra szólnak teljesen érthető okból: minden az aktuális időjáráson múlik, az ennél távolabbi előrejelzés beválási esélye rohamosan csökken.

Kiemelt képünkön egy elsüllyedt kotróhajó az áradó Bodrogban a bodrogkisfaludi rév közelében 2017. február 28-án
Fotó: Balázs Attila / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik