Tudomány

Pánikra semmi ok, ha szőrösen születik a baba

Nem csoda, ha a kismama felsikolt, ha újszülött rózsaszín babája helyett egy szőrös kis lényt fektetnek a mellére szülés után. Minden baba szőrösen jön világra, de egyes esetek tényleg szokatlanok a laikus számára, ám baj ebből sincs: a születési szőr hamar eltűnik.

Az életben nincs nagyobb öröm, mint mikor az ember először pillantja meg, veszi kezébe újszülött gyermekét. Csúnya közhely, de így van. Arról már kevesebb szó esik, hogy apa már nem olyan bátor a köldökzsinór elvágásában, mint amilyen lelkesen erre vállalkozott, és örömkönnyeivel viaskodva belül kicsit ijedt: „ez a furcsa színű, véres, ordító kis valami tényleg az én gyerekem?” Így van ez rendjén.

Gondoljunk bele viszont abba, amikor az orvos egy másfél centis szőrszálakkal gazdagon fedett, akár kismajomra hajazó újszülöttet emel a magasba. Na, akkor a kismamán is kitör a frász.

Pedig ez is teljesen természetes, minden csecsemő szőrösen jön világra, ez a lanugo. Ratkó Tünde szülésznő weblapján hívja fel a figyelmet, hogy nem kell ettől megijedni, mi pedig Dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyászt kérdeztük a jelenség hátteréről.

A magzatvíz ellen védekezik

Azzal kell kezdeni, hogy az édesanya teste – a szövetek, a hasizom, a méh fala –, mint egy rugalmas falú, mechanikai eszköz kiváló védelmet nyújt a magzatnak külső behatások ellen. A speciális összetételű magzatvíz pedig elnyeli a rázkódást, a baba nyugalomban lebeg, ringatózik akkor is, ha a mama épp ugróiskolát játszik.

A víz viszont nemcsak óv, hosszú távon rendkívül káros. Mindenki tapasztalta már, amikor hosszabb vízi tartózkodás vagy akár egy kiadósabb mosogatás után ujjain a bőr elfehéredik, ráncos lesz, laikusként azt mondjuk: „kiszívott a víz”. Ennek oka, hogy a folyadék hatására elkezdenek kioldódni a bőr alatti anyagok, hosszabb idő után pedig felbomlik a szerkezete, elveszti elsődleges védelmi vonal funkcióját, a kórokozók akadály nélkül bejutnak rajta keresztül a szervezetbe.

Fotó: healthline.com

A magzat fejlődése során gyakorlatilag kilenc hónapig »vízben ázik«, bőre teljesen tönkre menne, ha nem rendelkezne speciális védelemmel. Ez egy egész testét befedő, szorosan tapadó, kenőcsös anyag és a szőr. A szőrszálak egyrészt segítik a vízhatlan réteg tapadását, másrészt maguk is óvnak a vízzel való érintkezéstől

– magyarázza Angyal Géza.

Alig látható vagy sűrű és sötét

Szőrre tehát szükség van, következésképp pedig minden baba szőrösen születik, szinte mint egy férfi: az egész testfelszínt befedi, jelen van a mellkason, a háton, mint egy miniatűr, bundás férfi. Csak azért nem kap minden kismama sikítófrászt, mert a lanugo hossza, mértéke kiterjedése és színe is eltérő.

Zömében diszkrét, a bőrrel szinte azonos színű, 1-1,5 centi hosszú »pihékről« van szó, de nagy egyéni eltérések lehetnek. Van, amelyik csecsemőn nem is látszik, míg a másik véglet a sűrű, sötét szőr, akár egy kismajomnál. A kettő között tehát sok variáció létezik, ami ijedtséget okozhat a szülőkben

– fogalmaz a szakorvos.

Feleslegesen, mert a születési szőr minden esetben napok alatt kihullik, kikopik, helyét idővel a szerkezetében egészen más, jól ismert gyermekszőr veszi át.

Máskülönben nagyon érdekes evolúciós maradékról van szó: mind a lanugo, mind felnőttkori testszőrzetünk, hajunk, szemöldökünk emlős voltunkra figyelmeztet, évmilliók távlatába vesző őseink öröksége.

Kiemelt kép: afairgo.net

Ajánlott videó

Olvasói sztorik