Tudomány

Táncolni fog a Big Ben új, 21 milliárdos harangja

A brit parlament óratornyának nagyharangja tavaly augusztus 21-én szólalt meg utoljára, négy évre tervezett kényszerpihenője előtt. A tervek szerint ennyi ideig tart majd a szintén Big Benként emlegetett, hivatalosan azonban II. Erzsébet után elnevezett torony és az óra felújítása. Hogy a hírekből addig se maradjon ki, arról a Leicesteri Egyetem kutatócsoportja gondoskodott.

A tudósok egy lézeres Doppler-műszerrel mérték meg a Big Ben felszíni mozgását, vagyis a felszínen zajló rezgéseket anélkül, hogy hozzáértek volna a haranghoz. A lézerfény legapróbb elmozdulása jelezte a harang rezgését, egy képernyőre vetítve pedig láthatóvá vált a harang természetes, saját frekvenciatartománya – számol be a Spektrum TV közleménye.

A harmónia matematika

Ahányszor a több száz kilós kalapács megüti a 13,7 tonnás harangot, a fém sokféle sajátfrekvencián rezonál, melyek közül mindegyik más-más rezgésmintának felel meg: ezek együttesen adják ki a semmihez sem hasonlítható, különleges dallamot.

Így néz ki:

A Big Ben által kibocsátott legalacsonyabb frekvenciájú hang 95 hertzes, míg a dominánsabb hangtartományai 199 és 336 Hertzen keletkeznek. A harangjáték nem véletlenszerű, a hanghullámok harmonikus kapcsolatban vannak egymással és ezt érzékeljük harmónia formájában.

Amikor a frekvenciák között harmonikus kapcsolat, azaz matematikai összefüggés van, akkor az adott hang az emberi fül számára kellemesnek bizonyul.Több mint 21 milliárd forint

Ám ami távolról megkapó, az közelről őrjítő: technikailag ugyan megoldható lenne, hogy a Big Ben a felújtás alatt is működjön, ám az súlyosan károsíthatná a renoválását végzők hallását. Így csak különleges alkalmakkor szólaltatják meg.

És csodák Angliában sincsenek, az Erzsébet-torony és a Big Ben felújítása a tervezett 29 millió fontos összeg több mint kétszeresét, 61 millió fontot fog felemészteni. Ez csaknem 21 és fél milliárd forint.

(Kiemelt kép forrása: Spektrum Televízió)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik