Tudomány

Emberi szavakat „mond” egy delfin

24.hu
24.hu

2018. 02. 01. 07:55

A világon először sikerült megtanítani egy kardszárnyú delfint emberi szavak utánzására. Na, nem beszél, de olyanokat már tud angolul, mint a helló vagy viszlát.
Korábban a témában:

A delfinek – a Homo sapiensen kívül – az állatok azon ritka csoportjába tartoznak, amelyek hallás után képesek megtanulni egy-egy új hangzót. Ennek köszönhetően Wikie, egy franciaországi vidámparkban élő nőstény kardszárnyú delfin trénerét utánozva olyan szavakat képes „kimondani”, pontosabban az orrán kifújni, mint a hello, viszlát, egy, kettő, három és az Amy név.

Emlősöknél ez nagyon ritka. Érdekes, hogy közülük a legjobban a tengeri emlősök képesek rá

– idézi Josep Callt, a St. Andrews-i Egyetem kutatóját, az esetet feldolgozó tanulmány egyik szerzőjét az MTI.

Megtanulják, utánozzák egymás hangját

A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a kardszárnyú delfinek képesek-e utánzással megtanulni új hangzókat. Wikie-nek szavakat tanítottak, amelyeket az orrnyílásán fújva ejtett ki: rikoltó vagy élesen sípoló hangokkal utánozza az emberi szavakat.

A kardszárnyú delfinek csoportban élnek, egyedülálló hangadásukról ismerik fel egymást és a tudósok úgy vélik, a nyílt tengeren élő állatok megtanulják egymás hangját utánozni.

A vizsgált delfin, Wikie, fogságban képes volt megtanulni más, szabadon élő kardszárnyúak hangját úgy, hogy utánozta őket, tehát valószínű, hogy a tengeren is tudnak egymás nyelvén beszélni. Valamint ez azt is megmagyarázza, hogyan alakul ki az egy-egy állatra jellemző vokalizáció

– mondta Call.

Csúcsragadozó

A hangok utánzása az emberi beszélt nyelvre jellemző, állatok közt meglepően ritka. A delfinek és a belugák ritkaságszámba menő tulajdonsága, hogy utánozni tudják a fajtársak és más fajok hangját. A madarak közül a papagájok és néhány varjúfaj képes emberi beszédet imitálni.

A kardszárnyúak (Orcinus orca) a legnagyobbak a delfinek közül, egyben a világ leghatalmasabb csúcsragadozói. A tenger farkasainak is nevezik őket, halakon, teknősökön kívül más cetfélékre is vadásznak, a fókákat lerángatják akár a jégtáblákról is.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Liu Dawei / XINHUA)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.