A magyar királyok Szent Istvántól Szapolyai Jánosig köztudottan a székesfehérvári Szűz Mária templomba temetkeztek, és mellettük nyert örök nyugalmat számos királyné, herceg, egyházi és világi előkelő is – nem mindenki, hiszen többen az általuk alapított egyházi létesítményekben jelölték ki sírjukat.
Ismert emellett, hogy a fehérvári maradványok a történelem viharai során eltűntek, „összekeveredtek”, a megmaradt csontok ma azonosítatlanul hevernek egy fém tartályban a fehérvári Nemzeti Emlékhelyen.
Némileg leegyszerűsítve elmondhatjuk:
Béla inkább Kálmán lehet. Vagy nem?
Egyetlen kivétel ez alól az 1848-ban megtalált és azonosított III. Béla ( (1172–1196) és felesége, Chatillon Anna, akik a budai Nagyboldogasszony-, más néven Mátyás-templomban leltek méltó sírhelyet. A közelmúltban viszont Tóth Endre régész munkája nyomán felmerült, hogy 150 éve hibás volt a személy meghatározása: a III. Bélának tulajdonított maradványok valójában Könyves Kálmán (1095–1116) csontjai.
A professzor véleményét főként a sírmellékletekre alapozta, ezek közül is egy körmeneteken használt, rúdra tűzhető keresztre, egy zománcos melldíszre és egy arab feliratos gyűrűre.
Amiért pedig mindezt most hozzuk elő, mert Dr. Szabados György történész „Könyves Béla király? Egy székesfehérvári királysír azonosításáról” címet viselő tanulmányában újabb kételyeknek adott hangot. Ebből szemezgettünk.
A kereszt Bélához is illik
A Kálmán melletti egyik legfontosabb érv a már említett „körmeneti kereszt”: a korai Árpád-korban ezek a tárgyak az egyházi kincstárak tartozékai voltak, egyikük felbukkanása valóban szokatlan királysírban. Könyves Kálmán viszont országlása előtt püspöki hivatalt viselt, ily módon megillette őt ez a jelvény, vagyis esetében érthető sírmellékletként.
Kálmán püspöksége azonban nagybátyja, Szent László király halálával 1095. július 29. véget ért. Ezek után élete végéig, 1116. februárjáig uralkodott, és Szabados György nem érti mi indította őt – vagy a temetést végző fiát, II. István királyt – arra, hogy 20 és fél év múltán sírmellékletként egy idejét múlt tisztségére emlékeztessen a körmeneti kereszt.
A történész emlékeztet arra is, hogy a keresztet egyes korábbi vélemények zarándokkeresztként határozták meg. Ez akkor válik igazán érdekessé, ha tudjuk: III. Béláról két egymástól független forrás is megjegyzi, feltett szándéka volt Jeruzsálem visszafoglalására keresztes hadjáratot indítani. Ebben a halál megakadályozta, így fiára, a későbbi II. Andrásra bízta a fogadalom betartását.
Ezek alapján Szabados György sokkal valószínűbbnek tartja, hogy: a holttest mellé helyezett kereszt egy kényszerűen meghiúsult zarándoklati fogadalom sajátos »beváltását« jelképezi, és ekképp III. Bélához kapcsolódik, mintsem hogy Kálmánhoz egy 20 évnél is régebben felhagyott püspöki méltóság iránt érzett nosztalgiát kössünk.
Majd azzal zárja, hogy a kereszt nem alkalmas perdöntő erejű érv kidolgozására, ezért érdemesebb a személyek története felé fordulni.
Talán külső jegyek alapján?
Kálmán körülbelül 46, míg Béla mintegy 48 évesen hunyt el, mindketten túlélték első asszonyukat, mindketten újra megnősültek, ám gyermekeik csak első házasságukból születtek. Kálmán felesége három gyermeket szült, Béláé hétnek adott életet, vagyis testét jobban megviselte a várandósság.
A királynéi csontokon sokszori szülés következményeit mutatták ki, Regöly-Mérei Gyula osteoporosist (csontritkulást) állapított meg, ami sokkal inkább Béla feleségére, Chatillon Annára utal.
Történeti források alapján a két király megjelenése rendkívül eltérő volt.
Béla:
ezt a férfiút a természet sokféle adománnyal halmozta el, termete magas, arca nemes; s ha más egyébbel nem is rendelkezne, pusztán uralkodói tekintetének előkelősége alapján a legméltóbbnak lehetne tartani a királyságra
– idézi a történész Richárd londoni kanonokot, aki I. (Barbarossa) Frigyes császár magyarországi fogadtatásáról számolt be.
Kálmánt viszont a Képes Krónika, majd arra hivatkozva Thuróczy János is igen satnyának írja le:
testalkatra nézve hitvány, ám ravasz és tanulékony volt, borzas, szőrös, félszemű, púpos, sánta és dadogó.
Antropológiai vizsgálatok alapján a sírban fekvő férfi viszont életében 190 centi magas lehetett, erős testalkatú, a kérdés tehát látszólag el is dőlt. De csak látszólag, mert Kálmán esetén nagyon erős a gyanú, hogy hamis a róla festett kép, az uralkodó halála után korabeli karaktergyilkosság áldozata lett.
A Kálmán hibáit ecsetelő szavakból oly nagy gyűlölség árad, ami kérdésessé teszi a krónikahely hitelét, még az sem biztos, hogy a könyves király szenvedett-e valamilyen fizikai fogyatékosságtól. Az viszont biztos, hogy a forrás keletkezésekor már a Kálmán által megvakított II. Béla és utódai ültek a trónon, ezért vált fontossá Kálmán „átértékelése”.
Béláról mintázhatták Szent Lászlót
Marad tehát, hogy Béla a történetíró szerint magas volt, és ezt már csak az is alátámasztja, hogy édesanyja és egyik apai dédanyja is a skandináv eredetű Rurik-házból származott. Ebbe az irányba mutat a koponya is, amely feltűnő antropológiai hasonlóságot mutat a Szent László-hermával: nagy szemgödrök, sasorr, alacsony homlok.
Hogy jön ez ide? László Gyula vetette fel, hogy a hermát esetleg III. Béláról mintázták. Az ő kezdeményezésére avatták szentté 1192-ben: kiemelték a fejereklyét, elkészítették a síremléket és a díszes fejereklyetartót. Utóbbi ugyan XV. századi, mert az eredeti megolvadt egy tűzben, de az ábrázolás azonos.
A történész László Gyulát idézi:
Mindkettőnél – úgy látszik – az Árpádok családi vonásait uralkodójáról és megrendelőjéről III. Béláról mintázta. Ne feledjük el, hogy ekkoriban közvetlen köztudat még nem volt Szent László arcáról és alakjáról, mert ezeddig hiányzott képzőművészeti megfogalmazása.
Ha már testi jelek, szót kell ejteni Kálmán végzetesnek bizonyuló betegségéről. A ránk maradt források alapján a király legnagyobb valószínűséggel akut gennyes közép- vagy belsőfül gyulladásban szenvedett. A genny spontán ürülhetett a füléből, ám előtte feltehetően áttörte a koponyalapot és agyhártya és/vagy agyvelőgyulladást, illetve koponyacsont elhalást okozott. Ennek viszont nincs nyoma a koponyán.
A temetés helye és három másik koporsó
Két érdekes információt hordoz a temetés helyszíne is. Az egyik, hogy a koporsókat a bazilika épületén belül találták meg 1848-ban, közvetlenül a királyi pár mellett két ifjú herceg, és egy várandósan elhunyt hercegnő csontjait is megtalálták, ezek mára elvesztek.
III. Béláról tudjuk, hogy volt két fiatalon elhunyt fia, Salamon és István herceg. Könyves Kálmánnak csak két fiáról tudunk, aki közül az egyik – II. István király – Váradelőhegyen temetkezett.
A másik azzal kezdődik: Kálmán első törvénykönyvének 73. cikkelye egyértelműen előírja:
keresztények temetkezése csakis a templomok kertjében legyen.
Szinte elképzelhetetlen, hogy a szigorú király maga hágta volna át saját törvényét, ám a jól ismert családi sérelmek miatt annál inkább figyelmen kívül hagyhatták Álmos ágának uralkodói. Ez persze nem jelenti azt, hogy Kálmánt nem Székesfehérváron helyezték örök nyugalomra, de inkább a bazilika kertjében, és nem a templomépületen belül.
Összegzésül Szabados György a hagyományos személyazonosítás mellett foglal állást, vagyis úgy véli, a III. Bélának tulajdonított maradványok tényleg III. Béla csontjai.
