Tudomány

Ókori gyermektemetőt találtak Egyiptomban

A kutatók 4 gyermek maradványát azonosították egy ókori egyiptomi kőfejtőben. A legfiatalabb gyermek 2-3 éves lehetett.

Gebel el-Szilszila fontos kőbánya volt II. Thotmesz trónra kerülése és II. Amenhotep halála, azaz időszámítás előtt 1493 és 1401 között. 2015 óta a lelőhelyen 69 sírt azonosítottak, igaz, a nyughelyek többségét már kifosztották.

A közelmúltban felfedezett sírok azonban kivételesek. A nyughelyek érintetlenek, néhányban pedig bronzból készült karkötőket, szkarabeusz-amuletteket, tálakat és tányérokat találtak.

Maria Nilsson és John Ward, a Lund Egyetem munkatársai és a feltárás vezetői a Live Science-nek azt mondták, a csapat izgatottan várja a csonttani analízis eredményeit, amely remélhetőleg további részleteket fed majd fel a nyughelyeken fekvő gyermekek táplálkozásáról, egészségéről és jólétéről.

A szakértők sokáig úgy vélték, hogy Gebel el-Szilszila nem volt több egy egyszerű bányánál. A Nílus keleti partján folyó ásatások azonban sokat árnyalták a korábban kialakított képet. A kőfejtőnél az elmúlt években számtalan sírt, illetve egy Neferkheve nevű férfi és családjának szobrát is megtalálták.

A felfedezések mind azt mutatják, hogy Gebel el-Szilszila fontos helyszín volt a korabeliek számára.

Az idei szezonban Nilsson és Ward kilenc újabb sírt talált, ezek közül négyben pedig gyermekek maradványaira bukkantak.

Az egyik nyughelyen egy 6-9 éves gyermek csontvázát azonosították. Bár a koporsó az évszázadok során teljesen elkorhadt, a sírban több agyagtárgyat, bronzkarkötőt és szkarabeusz-amulettet is felfedeztek. A test mellkasán egy boldogságot és jó szerencsét szimbolizáló nyakéket is találtak.

A második nyughelyen egy 2-3 éves, míg a harmadikban egy 5-8 gyermek maradványai voltak.

A régészek valamivel odébb egy negyedik sírt is felfedeztek. Itt is egy 5-8 éves gyermek csontvázára bukkantak. A jelek alapján a nyughelyet nem túl nagy alapossággal alakították ki, a holttestet a helyi bányából származó törmelékkel fedték be.

A gyermeksírok közti különbségek Gebel el-Szilszila társadalmi eltéréseire utalnak. Úgy tűnik, a tehetősebb családok gyermekei gondosabb temetést kaptak. További érdekesség, hogy a negyedik nyughelyen feltárt csontváz több sérülés nyomát hordozza, mint a gazdagabb gyermekek maradványai. A kutatók egyelőre nem találtak magyarázatot erre az eltérésre.

Nilsson és Ward azt tervezik, hogy a közeljövőben tovább vizsgálják a leleteket.

A helyi sírok felfedezése elsősorban azért jelentős, mert sokat elárul a korabeli temetkezési szokásokról, betegségekről, illetve a kőfejtő környékének egykori családjairól.

(Kiemelt kép: The Gebel el-Silsila Project 2017)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik