Tudomány

A jövő elkezdődött: robotok javítják a műholdakat

Sok-sok százmillió dollár kering a fejünk felett busz méretű műholdak formájában, nélkülük mai, modern életünk már elképzelhetetlen. Ha viszont meghibásodnak, kifogynak az üzemanyagból, sorsuk megpecsételődött. Sőt, ha a gondos előkészületek dacára eleve meg sem kezdik a működésüket, akár olyan apróság miatt mint például egy beragadt antenna, máris hihetetlen összeg megy a kukába.

Szervizrobotok az űrben

Ezen segítene egy viszonylag régi ötlet, aminek megvalósulása most civil cégek bevonásával válik elérhetővé: műholdjavító műholdakat küldenének az űrbe.

A robotok gyakorlatilag önjáró, önműködő szervizként funkcionálnának, műholdról-műholdra járva elvégeznék a javításokat feltöltenék őket üzemanyaggal.

Utóbbi elsősorban a drága kémműholdakat érinti. A jó minőségű képekhez alacsonyabb pályára kell ereszkedniük, majd jelentős mennyiségű üzemanyag elégetésével vissza is kell térniük, hiszen a nagyobb légellenállás miatt az alsó régiókban hamar elveszítenék sebességüket.

Rengeteg munkájuk lesz

A robotszervíz piaci alapon is megtérülő befektetés, az első robot már jövőre elkészül, ám szakértők szerint még 10 évre van szükség, míg a technológia a mindennapok részévé válik.

Az óvatosság nem véletlen, az űrben csak egyszer lehet hibázni. A technika ugyan készen áll, de finomhangolásra van szükség, ráadásul az űripar nem szeret kapkodni, tesztek sorát kell még elvégezni.

Igény viszont van bőven, sőt az idő is sürget, hiszen csak 2016-ban 1400 új műholdat állítottak pályára, többségük programozható, 10-15 éves élettartamuk alatt szoftvereik frissíthetők.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fprrás: David DUCROS / CNES / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik