Tudomány

Fél év után csökkenhet a tojás ára

A fipronil-szennyezés miatt több millió tojótyúkot kellett elpusztítani, ez okozza a tojásárak emelkedését. Az állomány pótlása nagyjából  fél év, a helyzet addig csak romolhat: például egy komolyabb madárinfluenza miatt.

Az utóbbi hetekben ritkán látott emelkedésnek indult a tojás ára: a legolcsóbb, ketreces tartásból származó termék 30-36 forintról 50-60 forintra drágult darabonként. A híradásokból kiderül: a tavaly téli madárinfluenza, illetve az idei nyár végi fipronil-botrány csökkentette a kínálatot, a keresleti piac pedig logikusan áremelkedéssel jár.

Arra viszont sem ágazati szakemberek, sem közgazdászok nem vállalkoznak, hogy megjósolják meddig tart ez az egész, és hol tetőzhet a tojás ára?

Fipronil: milliószám ölték le a tojókat

A tavalyi járvány veszteségein többé-kevésbé túljutott az ágazat, a tojás mostani árát elsősorban a fipronillal szennyezett állomány elvesztése befolyásolja. Magyarországot szerencsére alig érintette, de Nyugat-Európában, főleg a legnagyobb tojásexportőr Hollandiában tojótyúkok millióit kellett elpusztítani.

Az EU-s tojáspiacot általában túlkínálat jellemzi, ami alacsony árakat biztosít Magyarországon is, ám ugyanúgy hamar megérezzük azt is, ha bármi változás történik. A magyar tojástermelők átlagosan a hazai piac 70-75 százalékát tudják ellátni, a mostani drágulás egyértelműen az importkiesésből fakad

– mondja a 24.hu-nak Dr. Molnár Györgyi, a Baromfi Terméktanács Mezőgazdasági titkára, a Tojás- és Szabadtartásos Szövetség titkára.

Fotó: MTI/EPA/Vincent Jannink

Emlékeztetőül: a fipronil egy kutyák-macskák számára kifejlesztett élősködők elleni szer, rovarirtó készítmény, de emberi fogyasztásra szánt állatok esetén tilos alkalmazni. Az anyag ugyanis felhalmozódik a szervezetben, a csirke húsával, tojásával pedig az emberbe jut – itt irtunk róla részletesen.

A botrány kirobbanása után szakemberek mindent megtettek, hogy kihajtsák a mérget az érintett állatokból: vedlettették őket, természetes anyagokkal, májtisztítással próbálkoztak – mind hiába. A vége az lett, ahogy fent is írtuk, több országban millió számra kellett elpusztítani a fipronil-fertőzött tojótyúkokat.

Ez tehát a hiány oka, de még mindig a kérdés, meddig tart a drágulás?

Akár fél év is lehet

Termelésről beszélünk, minden szempontból megtervezett racionalizált folyamatokról, mégse felejtsük el, élőlényekről van szó. Nem lehet egy újabb gép munkába állításával pillanatok alatt lefaragni a veszteséget. A tojótyúkállományok mögött szülőpárállományok állnak, a több millió madár pótlása a csibével kezdődik. Sőt!

Három hét, mire a tojásból naposcsibe lesz, ami 18-20 hetesen éri el a tojóképes kort. Vagyis egy tojótyúk-generáció felnevelése akár fél év is lehet

– emeli ki a szakember.

A mostani viszont messze áll az ideális esettől, hiszen a rövid idő alatt keletkezett milliós veszteség pótlása nem megy egyik napról a másikra. És itt jutunk el az árak várható alakulásához.

A tojásárak normál esetben karácsony előtt megemelkednek majd év elején visszatérnek a „szokott” szintre, és húsvétkor ugyanez a hullám tapasztalható. Idén semmi biztosat nem mondhatunk, a jelenlegi várakozásokat így foglalhatjuk össze:

  • nem tudjuk, hol tetőzik majd a tojás ára;
  • karácsonyig a jelenlegi 60 forint körüli árak már remélhetően nem változnak jelentősen;
  • nagy valószínűséggel elmarad az ünnepek utáni csökkenés;
  • olcsóbb tojásra leginkább húsvét után van esély, mert ha nem történik más baj, ekkorra áll helyre az állomány létszáma;
  • nem tudjuk, jövőre hol fog beállni a végleges ár;
  • elképzelhető az is, a korábbi 30-36 forintos szintre már nem csökken vissza;
  • bármikor, bármi megtörténhet, amitől tovább romlik a helyzet.

Lehet még rosszabb: madárinfluenza

A tojás esetén is igaz, minden mindennel összefügg, váratlan, hirtelen változások minden gondos számítást, tervezést kútba ejthetnek. Ilyen például egy komolyabb madárinfluenza-járvány, épp most jött el a szezonja – emeli ki Molnár Györgyi.

Olaszországban már egy telepen felütötte a fejét, csak remélni tudjuk, az idei télen nem lesz belőle komolyabb probléma. Még csak az sem kell, hogy nálunk legyen baj, a korábbi évek tanulsága szerint egy nagyobb amerikai járvány is megemeli a tojás árát Európában: ha Amerikában nő a kereslet és emelkednek az árak, a termelők nyilván oda viszik a termékeiket, ahol többet kapnak érte.

Azért az itt is van öröm az ürömben: ár-értékarányt tekintve még 60 forintért is a tojás a legolcsóbb fehérjeforrásunk.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Vincent Jannink

Ajánlott videó

Olvasói sztorik