Aki hallotta már a legendát, biztos soha nem feledi: 1956 októberében Kesztölcön, a Pilis-hegység egyik völgyében fekvő kis bányászfalu lakói jófajta boruktól és a budapesti forradalmi hírektől megittasulva maguk is a tettek mezejére lépnek. Összegyűjtik és bezárják a falu pártfunkcionáriusait, leverik a kommunista jelképeket, és kikiáltják saját, független államukat.
A polgárok egyik első dolga volt a pálinkafőző felszabadítása, majd az állam stabil alapokra helyezése. Elöljárókat választottak közfelkiáltással, új címereket tettek ki, földet osztottak, képviselőiket nagykövetként küldték a szomszédos településekre. Karhatalmat szerveztek, szereztek egy tankot – pálinkáért vették –, halállistát írtak.
Elképesztő mennyiségű fegyvert halmoztak fel, majd a páncélossal a főútra állva, állandó bor-és pálinkagőzös hangulatban élvezték a rebelliót – itt írtunk bővebben a legendáról.
Elnagyolt, szándékos hazugság
Részeg csürhe randalírozása, nagyjából ezt a képet festette a kommunista hatalom és terjesztette az ’50-es évek végén a szenzációra éhes sajtó a kesztölci forradalmi eseményekről. Túlzás és hazugság, de valahogy minden egyes mozzanatának megvan az aprócska magja. A falusiak tényleg három nap alatt lebontották a kommunista berendezkedést, és megszervezték saját maguk éltét úgy, ahogyan tudták.
Vezetőket választottak, felszabadították a pálinkafőzést, ellentéteiket egy-egy pohár mellett simították ki, és tényleg volt tankjuk. Kifogyott belőle a benzin, a katonák otthagyták, a kesztölciek pedig próbálták elrejteni, nehogy baj legyen belőle. Fenyegetésre azonban jó volt, tucatnyi politikai fogoly köszönheti szabadulását a mozgásképtelen monstrumnak.
Az igazság
Mítosz és valóság kapcsolatát a még élő résztvevők megkérdezése és egy egészen új szempontból, levéltári források alapján dolgozta fel a Történelmi Animációs Egyesület legújabb filmjében:
Kesztölcnek bűnhődnie kellett
Hogyan ferdülhetett el ennyire ez a történet? Miért csinált a kádári állambiztonság és propaganda szeparatista, agresszív militáns, majdhogynem posztnyilas mozgalmat a kesztölciek békés önszerveződéséből?
A válasz a hatalom logikájában keresendő, hasonló módon igyekeztek eljárni minden, a forradalomban részt vevő csoport ellen. Kesztölc pedig helyzeténél fogva különösen alkalmas volt a forradalmi célok démonizálására
– mondja a 24.hu-nak Baltavári Tamás történész, a Történelmi Animációs Egyesület elnöke.
Kezdjük azzal, hogy a falu népe nem volt ismeretlen a kommunista állambiztonsági szervek előtt, sőt. A Nyugat-Európát megjárt bányászoknak köszönhetően a település erős munkás-szocialista öntudattal rendelkezett, a XX. század első felében Kis Moszkvaként emlegették és ha valahol, hát itt tényleg örömmel várták a szovjet Vörös Hadsereget.
A fasiszták köztünk élnek
Aztán Rákosi diktatúrája hamar kijózanította a kesztölcieket. Az ’50-es évek elején összesen 25 embert ítéltek el az állam elleni szervezkedés miatt, írd és mondd: állítólag még a helyi szabadságemlékművet is le akarták rombolni.
Kesztölc tehát eleve szálka volt a hatalom szemében, amit csak fokozott 1956 után, hogy pont a rendszer egyik vasökleként elkönyvelt bányászság lázadt fel – volt benne tehát egy rész bosszú. A falu alig 40 kilométerre fekszik Budapesttől, a 10-es úttól nem messze, helyzetéből adódóan mégis szinte teljes elszigeteltségben.
Ez pedig remek alkalmat nyújtott az ország, főleg a lakosság riogatására: a „Horthy-fasiszta” ellenforradalmárok még mindig a közelünkben vannak, csak az alkalomra várnak – lásd a kesztölci szeparatistákat, fegyverraktáraikat és „halállistájukat”. Ugyancsak ez az elzártság nyújtott lehetőséget arra, hogy a valós apróságokat a propaganda államellenes bűntettekké, minden jóérzésű embert elborzasztó cselekedetekké gyúrja. Ugyan, kicáfolná a hivatalos verziót Kesztölcről?
Egy szó mint száz, a Pilis lábánál meghúzódó közösség kiválóan alkalmas volt a bűnbak szerepére, a Kádár-rendszer elrettentő példát kreált belőle saját konszolidációja érdekében.
