Ahogy csütörtök este beszámoltunk róla, tudománytörténeti szenzációról adtak hírt magyar tudósok az Abony-Turjányos dűlőn 2004-2008 között végzett régészeti feltárás eredményeként. A késő rézkor kezdetén, Krisztus előtt 3780-3650-ben használt település feltárása során előkerült tömegsírokból öt egyén maradványáról kiderült, leprában szenvedett.
Tanulmányuk a rangos Plos One szakmai folyóiratban jelent meg.
- A laikus számára a hír hallatán akkor jön el a „Heuréka!” érzés, ha hozzátesszük: jelenlegi ismereteink szerint ezek az eddig ismert legkorábbi leprás megbetegedések világszinten.
- A legkorábbi, bizonyíthatóan leprás eset 1500, míg a csak feltételezhetően leprás maradványok 1000 évvel későbbiek. Az első Indiából, a második Anatóliából származik.
- A klasszikus elmélet szerint a leprát Nagy Sándor makedón uralkodó katonái hozták Európába a Kr.e. IV. század közepén.
- A kórokozó örökítőanyagát vizsgáló kutatások azonban kétségbe vonták, akik az eredettel kapcsolatban a kelet-afrikai régiót jelölték meg, mint kiindulási pontot.
A rézkori sírokban talált 48 ember közül az egyik nőt egy emberi szárkapocscsonttal, míg egy másikat állati csonttal szúrtak le.
Kérdéseinkkel Köhler Kittit, az MTA BTK Régészeti Intézetének tudományos munkatársát kerestük meg. Ő végezte Hajdu Tamással (ELTE TTK Biológiai Intézet Embertani Tanszék) és Marcsik Antóniával (Szegedi Tudományegyetem) a leletek antropológiai és paleopatológiai kutatását.
Kemény életük lehetett
A rézkor körülbelül az a Kr.e. V-III. évezredet fedi le. Széles körben megindult a rézhasználat (amely a korszak nevét is adta) számos techológiai újítás született, és egy klímaváltozás hatására a kor népessége fő tevékenységként a mezőgazdaságról átállt az állattenyésztésre. Ez az addigi jellemzően letelepedett létformát sokkal mobilabb életmódra váltotta fel.
Ilyen, főként állattartó, de természetesen mezőgazdasággal is foglalkozó közösség telepedett meg a Krisztus előtti IV. évezred derekán a mai Abony vidékén. Kegyetlen életük lehetett: ami egy ilyen, viszonylag kisebb közösségen belül igen ritka, magas szám. Ugyanakkor jól jelezheti az itt élők legyengült, betegségekre hajlamos immunrendszerét, a nehéz életkörülményeket.
A tömegsírokban az öt leprás egyén mellett, számos meglepő elváltozást figyeltek meg a kutatók: emberi és állati csontokkal leszúrt embereket és még számos egyéb korabeli sérülések nyomait, például ütéseket a koponyán.
Emberi csontot döftek a nő hasába
Két személy csontjai arról árulkodnak, hogy miután a sírgödörbe „lökték őket” követ dobáltak rájuk. A másik két ember esete még megdöbbentőbb:
Egy nő hasába emberi szárkapocs csontot szúrtak, a vége legalsó háti gerinccsigolyájában állt meg. A másik, ugyancsak női áldozatot állati csonttal döfték le hasonló módon. Mindkét sérülés a halál előtt közvetlenül, vagy a halál beálltakor következhetett be, azaz nem ez okozta az életük elvesztését
– mondja a 24.hu-nak Köhler Kitti.
Emberi csonttal hasba szúrt nő:
Nem tudni, miért tették ezt, talán rituális kivégzés történt, emberáldozat, esetleg a társadalom kivetettjei lehettek, a szakirodalom előszeretettel használja a járványt is, de jelenleg nincs megfelelő, minden felmerülő kérdésre megnyugtató magyarázat.
Az emberi fantázia nyilván határtalan, de annyira kevés az információ, hogy a szakember nem megy bele a tudomány határait feszegető találgatásokba.
Eltorzult az arcuk
Térjünk vissza a leprához, mert rendben, hogy elismert tudósok szavát elhisszük, de a laikust mégiscsak borzolja a kérdés: hogyan állapítják meg csaknem hatezer éve halott emberekről, milyen kórban szenvedtek?
Rengeteg betegség, mint a lepra is nyomokat hagy a csonton – érkezik a lefegyverző válasz.
A legjellegetesebb elváltozások egy férfi esetében jelentkeztek. Az arcon, főként az orrkörnyéki elváltozások: az orrcsont felszívódott, az orr széleken porotikusság, lyukacsosság, gyulladások nyoma látszik, tetten érhető az orrtövis sorvadása, valamint a csontos orrnyílás alsó peremének kiszélesedése, valamint az csontos szájpadon jelentkezö porotikusság. Ezek az árulkodó »nyomok«
– magyarázza Köhler Kitti.
A lepra tipikus jeleként többek között a lábszárcsonton is felfedezték csonthártyagyulladás jeleit, ám sajnos a kéz és a láb ujjpercei elvesztek szinte az összes egyén esetében, pedig ezek sorvadása (az úgynevezett „ceruzaujj” kialakulása) is a betegségre utal.
Azonban így is elegendő a bizonyíték, hogy az Abonyban megtalált emberek – 2 férfiről és 3 nőről van szó – 5700 éve vélhetően leprában, vagy a lepra következtében más kísérő betegségben hunytak el.
A lepra nyomai az 5700 éves férfi koponyáján:
Mérföldkő a lepra terjedésében
A dolog egyetlen szépséghibája, hogy a DNS-vizsgálatok nem mutatták ki a kórokozók jelenlétét. Ennek oka lehet a leletek magas kora, az örökítőanyag lebomlott az évezredek során. Azt, amelyiken a morfológiai vizsgálatok egyértelművé teszik ezt pozitív DNS-eredmények nélkül is.
De már ez az egy feltételezhetően biztos eset is végleg múlt időbe teszi az elméletet, miszerint a lepra Ázsiából ered, és a „világhódító” makedón király, Nagy Sándor katonái hurcolták be Európába valamikor a Kr.e. IV. században. Egészen pontosan a Mediterráneumba.
A kórokozó örökítőanyagát vizsgáló kutatások 2005-ben és 2009-ben publikált eredményei szerint a baktérium már a korábban gondoltnál több tízezer, akár 100 ezer évvel korábban megjelent az emberek között. Kelet-Afrikából indulhatott, majd elérte Ázsiát és Európát, történelmi korokkal Nagy Sándor hódításból hazatérő harcosai előtt.
Bélpoklosság
A lepra kórokozóját a Mycobacterium leprae baktréiumot Gerhard Hansen norvég kutató fedezte fel 1973-ban, ezért is nevezzük Hansen-betegségnek (vagy bélpoklosságnak). 1982 óta gyógyítható gyógyszerkombinációval.
A betegség akár évtizedekig lappanghat, emberek közötti terjedésére elméletek vannak: orrváladék által ürítés, melyben nagy számban megtalálható a baktréium. Fertőzőforrás lehet még a bőrelváltozás is, szoros kontaktus révén.
Eme terjedési útvonalakat a szoros emberi konkatkus (egy háztartásban élők), a nehéz, rossz, életkörülmények, legyengült immunrendszer, alultápláltság elősgeítheti.
A kutatócsoport tagjai:
- Köhler Kitti, Marton Tibor, Serlegi Gábor (MTA BTK Régészeti Intézet);
- Hajdu Tamás, Szeniczey Tamás (ELTE TTK Biológiai Intézet Embertani Tanszék);
- Fábián Szilvia (Magyar Nemzeti Múzeum);
- Marcsik Antónia (Szegedi Tudományegyetem);
- Az archeogenetikai vizsgálatokat az University College London kutatója, Helen D. Donoghue végezte el.
(Kiemelt kép: Plos One: doi: https://doi.org/10.1371/journal.pone.0185966.g006)
