Tudomány

Rendkívül közel fog elhaladni egy nagyobb aszteroida

Házméretű aszteroida fog elhaladni a Föld mellett október 12-én. A 2012 TC4 nem jelent fenyegetést a bolygónkra, közelsége ugyanakkor lehetőséget kínál a kutatóknak az alaposabb elemzésre.

A 2012 TC4 csillagászati szempontból rendkívül közel, mintegy 44000 kilométerre fog járni. Mike Kelley, a NASA munkatársa és az aszteroida elemzését vezető szakember szerint az égitest még a műholdakra sem jelent fenyegetést.

Már két hónapja figyeljük a TC4-et, így nagyon pontos helyzetinformációkkal rendelkezünk, ez pedig nagyon precíz számításokat tesz lehetővé a pályájával kapcsolatban

– mondta a szakember.

Ahogy neve is sugallja, az égitestet 5 éve fedezték fel, amikor nagyjából kétszer olyan messze járt bolygónktól, mint csütörtökön fog. Az aszteroida 15-30 méter széles, megközelítőleg akkora, mint a 2013-ban, Cseljabinszkban becsapódott objektum.

Rüdiger Jehn, az ESA szakértője szerint a 2012 TC4 legközelebb 2050-ben, majd 2079-ben fog visszatérni a Földhöz. A kutató hozzáette, már tudni lehet, hogy az aszteroida 2050-ben sem csapódik bolygónkba. A 2050-es elrepülés azonban módosíthatja az égitest mozgását, így az objektum 2079-ben elérheti a Földet. 2079-re 1 a 750-hez lesz az esélye annak, hogy a 2012 TC4 becsapódik.

Nagyon pontos megfigyeléseket kell végeznünk, hogy jobban megjósolhassuk a visszatérést 2050-ben

– mondta Jehn.

Meglepő lehet, de viszonylag gyakran haladnak el ilyen távolságban égitestek – évente nagyjából 3 objektum jár ennyire közel. A 2012 TC4 azért különleges, mert rajta tesztelik a globális aszteroidaelőrejelző rendszert. Az égitest elhaladása lehetőséget kínál arra, hogy a kutatócsapatok ellenőrizzék számításaik pontosságát.

Bár az emberiség egyelőre nem áll készen arra, hogy megsemmisítsen egy veszélyes aszteroidát, a jövő szempontjából mindenképp fontos, hogy azonosítani tudjuk a fenyegető objektumokat.

A 2012 TC4 csütörtökön, magyar idő szerint 7 óra 41 perckor lesz a legközelebb bolygónkhoz. Az égitestet szabad szemmel nem lesz látható, igaz, az európai csillagvizsgálók október 11-12-én éjszaka megfigyelhetik.

(Via: The Guardian, kiemelt kép: johan63/Getty Images)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik