Tudomány

Ez a július volt a második legmelegebb a világon

Az idei július volt a második legmelegebb a világon a rendszeres mérések 1880-as kezdete óta, az átlaghőmérséklet 16,63 Celsius-fok volt, ami elmarad a tavaly júliusétól – az amerikai Országos Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) friss jelentése alapján.

A szárazföldi hőmérsékletek alapján azonban az idei július volt a legforróbb, a 15,5 fokos átlag meghaladja a tavaly júliusit.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a héten kiadott kalkulációi alapján viszont nagyon kicsivel melegebb volt az idén, mint 2016 júliusában. A NASA frissebb óceáni méréseket használt, kalkulációi magukban foglalják az északi-sarkköri becsléseket is, melyekkel a NOAA nem dolgozott.

Rekordmeleget jelentettek Afrikából, Ausztráliából, Ázsia egyes részeiből, a Közel-Keletről és az Indiai-óceán térségéből – mutatott rá Jake Crouch, a NOAA klímakutatója, aki szerint “igen különös” ez a hőség, mivel most nem kell az El Nino globális hőmérsékleteket emelő hatásával számolni, mint 2016-ben.

A tudós szerint ez azt mutatja, hogy a magas hőmérsékleti értékek a hosszú távú, ember okozta felmelegedés tendenciájába illeszkednek. A jelek szerint az idei lesz a második vagy harmadik legforróbb év a rendszeres mérések kezdete óta.

A jelentés felhívta a figyelmet a Csendes-óceán északnyugati részének szélsőséges időjárására: rendkívül csapadékos telet követően elhúzódó aszály és szokatlanul nagy hőség sújtotta a vidéket, elősegítve a bozóttüzek kialakulását.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik