Ha valaki a napkelték és napnyugták jelölésével lőné be a keleti és a nyugati irányt, ne most kezdjen neki. Ha a lehető legpontosabban akarja az égtájakat meghatározni, szeptember 22-éig kell várni. Csillagunk ugyanis a nyári napéjegyenlőség idején – tőlünk nézve – északkelet felé bukkan fel, majd dél felé tartó jókora kanyarral nagyot kerülve északnyugat felé nyugszik le.
A legek napja a mai
Ma, június 21-én reggel 6:25-kor volt a nyári napforduló, ettől kezdve rövidülnek a nappalok, csillagunk égi útján pedig egyre délebbre kel és nyugszik, egyre rövidebb utat tesz meg felettünk. De a mostani szerda még a fény diadala, a “legek” ideje (továbbra is hazánk szélességi köréről nézve):
- Ma van a leghosszabb nap: a Budapestet metsző hosszúsági körön a 4:45-ös napkelte és 20:46-os napnyugta között több mint 16 órán keresztül láthatjuk a Napot az égen. Keleti és nyugati irányban mindez fokonként négy perccel tolódik előre és hátra, vagyis az ország két “szélén” 25 perc különbség is lehet a napkelte és a napnyugta időpontja között. A légkör fénytörésének köszönhetően viszont a világosság mindenhol körülbelül egy-egy órával kezdődik előbb és tart tovább.
- A Nap ma kel és nyugszik a “legészakibb” ponton, ezt követően egyre délebbre üdvözölhetjük és búcsúzhatunk tőle.
- Ma delel felettünk a legmagasabban, a látóhatár fölött 66 fokkal. Ez egyben a napforduló egy lehetséges definíciója is: a Nap ilyenkor távolodik el maximálisan az égi egyenlítőtől az északi irányba.
- A napsugarak egyedül a mai napon érik hajszál pontosan 90 fokban a Ráktérítőt azon a ponton, ahol magyar idő szerint 6:25-kor délidő van – valahol Délkelet-Ázsiában.
A fény hanyatlása következik
Mostantól új korszak kezdődik fény és sötétség állandó harcában. A világosság időtartama csökken, szeptember 22-én, az őszi napéjegyenlőséggel beáll az egyensúly: ahogy Földünk áthalad az őszponton, aznap a bolygó minden egyes pontján 12 órát lesz éjszaka és 12 órán keresztül nappal. A napkelte és napnyugta helye pedig ilyenkor (és a tavaszi napfordulón) jelöli ki a lehető legpontosabban a kelt-nyugati irányt.
Ettől kezdve az északi féltekén egyre hosszabbak lesznek az éjszakák, a délin viszont napról-napra kerekedik felül a fény. De csak a téli napfordulóig, azaz december 21-éig, amikor az Ausztrálok ünnepelhetik a leghosszabb napot, mi pedig elkezdhetjük élvezni a hosszabbodó nappalokat.
A dőlésnek köszönhetünk mindent
Persze nyilvánvalóan nem arról van szó, hogy a Nap változtatja égi útját, Kopernikusz óta tudjuk, hogy mi keringünk körülötte. Ám ha Földünk szálfaegyenesen róná a köröket, nem lennének évszakok, és az év minden napján 12 órás nappal váltaná a 12 órás éjjelt. A változatosságot annak köszönhetjük, hogy bolygónk forgástengelye 23,5 fokos szöget zár be a keringési síkjára állított egyenessel.
Vagyis egy megborult keljfeljancsiként rója ellipsziseit csillaga körül, ám következetesen mindig “ugyanúgy dől”. Ezért van, hogy egyszer az északi pólus bólint a Nap felé, mint most, máskor a déli – ennek köszönhetjük az évszakok változását.
És a Földről nézve ezért tűnik úgy, hogy a Nap mindig más utat jár be felettünk. Ezzel az ábrával tökéletesen érthető:
Szent Iván elkésett
A nyári napforduló pedig “hagyományosan” Szent Iván éjszakája, vagyis Iván nap előestéje. Ősi pogány ünnep, a fény és a világosság győzelme a sötétség és a halál felett, közismert az ilyenkor szokásos tűzugrás hagyománya. Annyira fontos, hogy a kereszténységben is tovább élt Keresztelő Szent János napjaként, sőt az ilyenkor gyújtott tüzet az egyház is beemelte a a liturgiába, mi több hazánkban egyenesen szentelménynek tekintette. A magyar kalendáriumban pedig június Szent Iván hava.
Csakhogy Iván napja június 24-én van, Szent Iván éje pedig logikusan a 23-áról 24-ére virradó éjszaka. Ez persze nem azt jelenti, hogy őseink rosszul határozták volna meg a napforduló idejét, hanem azt, hogy a többszöri korrekciók dacára sem tudták a naptári évet tűpontosan a csillagászati évhez igazítani. Ebből az eltérésből adódik a csúszás.
Feltűnő az is, hogy a napforduló egyes években június 20-ára vagy 22-ére is eshet. Oka, hogy Földünk 365,25 nap alatt kerüli meg a Napot, ám mi 365 napos éveket számolunk, a maradékot pedig a szökőévekkel korrigáljuk – ezért van az, hogy a napforduló is elmászhat a naptárban.
