A december közepi napfordulótól kezdve csigalassúsággal ugyan, de mégiscsak napról-napra növekedett a világos periódus időtartama, mmárciustól pedig érezhetően rákapcsolt a természet, napi 3-4 perccel is tovább láthattuk a Napot a horizont felett. A 20-ai napéjegyenlőséggel kiegyenlítődtek az erőviszonyok, hétfőn Földünk minden pontján egyaránt 12-12 órát volt sötét és világos.
Attól kezdve bolygónk északi része egyre jobban “bólint” a Nap felé, a mi féltekénken a fény legyőzte az éjszakát, lassan, de biztosan egyre hosszabb lesz a nappal. A csúcspont június 21-én jön, amikor 15 óra és 59 perc telik majd el napkeltétől napnyugtáig.
Egy óra oda, egy vissza
Vasárnap hajnalban pedig megtörténik az, amire késő ősz óta mindenki vár: nem kell többet a perceket számolni, az óramutatót egyetlen mozdulattal kettőről háromra tekerjük előre, ezzel a következő naptól egy egész órával tovább élvezhetjük a napfényt. És egy órával kevesebbet alszik az, akit fix időpontban ébreszt a vekker.
A tavaszponttal kerültünk célegyenesbe
Az egész körforgás oka, hogy Földünk nem merőleges az ekliptika síkjára, hanem 66,5 fokos szöget zár be vele. Bolygónk forgástengelyének dőlésszöge a definíció szerint 23,5 fok, ami abból adódik, hogy a szöget az ekliptikára állított egyeneshez mérjük.
Ez a dőlés pedig mindig ugyanabba az irányba mutat, ezzel adott területen gyakorlatilag napról-napra változik a napsugarak beesési szöge: ennek köszönhetjük az évszakokat, valamint a nappalok és az éjszakák folyton változó időtartamát. A téli napfordulón a déli félgömbön húzódó Baktérítőre vetülnek derékszögben a napsugarak, a nyárin pedig az északi Ráktérítőre.
Képzeljünk el egy gömböt, aminek Földünk a középpontja, ezt nevezzük éggömbnek. A földi egyenlítőt az éggömbre tágítva pedig kapunk egy jókora kört, az égi egyenlítőt. Tőlünk nézve az állócsillagokhoz képest a Nap mozog az éggömbön, egy év alatt ír le egy kört, ez az ekliptika. Az ekliptika két helyen metszi az égi egyenlítőt, az egyik a tavaszpont, a másik az őszpont.
