Tudomány

Itt a konkrét terv a Mars kolonizációjára

Elon Musk, a SpaceX vezérigazgatója tavaly közölte először a tervet, hogyan szeretné lakhatóvá tenni a Marsot. Az akkori tervet most elég sok dologgal frissítették, és nyilvánosságra is hozták, így konkrét terveket kapunk arról, hogyan is szeretné Musk kolonizálni a vörös bolygót.

A terv központjában a megvalósíthatóság és az ár áll. Musk szerint ez a legfontosabb faktor abban, hogy kolonizálható lesz-e a Mars.

Nem tudsz úgy önfenntartó civilizációt létrehozni, hogy a belépő tízmilliárd dollárba kerül fejenként.

Musk szerint kétszázezer dollárra kell levinni az érakat ahhoz, hogy a projekt megvalósítható legyen. Egyébként ez a terv is ellenőrzés alatt áll, hamarosan jön majd a még precízebb verzió.

A tavalyi nagy bejelentéshez képest egy fontos változás van: Musk újrahasznosítható rakétákat szeretne használni a bolygóközi közledési rendszerben (Interplanetary Transport System (ITS)), mert túl nagy rakéták kellenének az odaúthoz.

Szerinte egyszerre ezer ilyen űrhajót kellene elindítani, fejenként 100 emberrel a fedélzeten ahhoz, hogy kolonizáljuk a Marsot. 

És mindezt akkor, amikor a Föld a legközelebb áll a Marshoz, ami minden 26. hónapban megtörténik. Musk szerint simán lehet, hogy a tervet nem tudják majd megcsinálni, de mindent meg fognak próbálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik