Miután a török elfoglalta Budát, az élet természetesen nem állt meg, a város néhány ostromot leszámítva “békésen fejlődött” az 1686-os felszabadításig. Közben átalakult. A magyar királynői udvar távozása után is jelentős maradt a keresztények jelenléte. Egy 1547-es adóösszeírás szerint 238 nyugati keresztény család, illetve zsidók, görögkeletiek és természetesen mohamedánok is éltek ekkoriban a városban.
A keresztények bizonyos önkormányzattal rendelkeztek, eleinte templomuk is volt, de újabb keresztény családok már nem költözhettek a városba. Ennek eredményeként a későbbi évtizedekben túlnyomó muzulmán túlsúly alakult ki, a budai várban végül az összes korábbi keresztény templomot elfoglalták, és a palota egyik udvarában még újat is építettek – a hódoltság kori Budáról itt olvashat bővebben.
Megütötte az mennykű
A budai vilajet központjának békés mindennapjaiba 1578. május 19-én, éppen pünkösd napján hasított villám. Szó szerint. A kortárs humanista történetíró, Szamosközy István részletesen beszámolt róla, mi és hogyan történt.
Száraz volt az a május, az emberek nyilvánvalóan fellélegeztek, amikor említett pünkösd napján délután három órakor sötét felhők kezdtek az égen gyülekezni, majd erős mennydörgés és villámlás támadt.
Vala egy torony az várba Zsigmond palotája mellett, kinek Címer torony volt neve. Számtalan sok porral volt rakva. Ez tornyot éjfélkor megütötte az mennykű. Nagy fényességgel jött az kű alá, mint egy lámpás; ez tornyot és az mellette való palotákat mind elhánta vala. Az Szent István tornya és palotája és temploma és az Csonka torony megmaradtának.
Tizenkétszáz veszett oda
A “Címer tornyot” tehát a törökök lőporraktárnak használták, és amikor a villám belecsapott, az ott felhalmozott rengeteg puskapor hatalmas detonációt okozott.
Igen sok keresztyén rab volt az Csonka toronyban, ötszázig való, harmincnégyet vesztett az kű bennek, kik az torony tetein aláhullottak. Az Csonka torony körül való őriző törökök mind elvesztek szörnyűképpen. Sűrű házak voltak Csonka torony körül, melyben jancsárok és lakos törökök voltak, ezek mind odavesztek.
A robbanás hadi eszközöket, emberi és állati testeket vetett a Dunába, egy mecsetben 70 mohamedán pap imádkozott, “ezek is mind ottvesztek, az Dunába széllel és ide-s-tova hánta űket”. Kinyílt a város összes kapuja, a házak ajtajai, a zárak, lakatok kiszakadtak. Szamosközy szerint odaveszett a szultán föld alatt tárolt minden kincse, Rákos mezejét romok, hadi szerszámok borították.
Reggel, az nap hogy feltámadt volna, szerin-szerteszéllel az hegyen az nagy füst vala, egyik az másikat nem látja vala. Az törökök széllelfutottak reggel sírva-jajgatva, ki anyját, ki fiát, ki atyját kereste. Az török azt mondja, hogy csak fizetett nép tizenkétszáz veszett akkor. Basa háza az Duna mellett vala, onnat várban sírván megyén vala, azután sok ideig házából ki nem jött, gyászfekete ruhát csináltatott, és azzal siratta Buda veszését.
Nem tudni, valójában hányan haltak meg a robbanásban. A velencei követ jelentésében 2000 főt írt, később az egri püspök már 5000 áldozatot említett. 1686-ban, Buda visszavívásakor hasonló esemény történt, akkor mintegy 1500-an vesztették életüket. Feltételezhető, hogy az 1578-as “nagy budai lőporrobbanásban” is körülbelül másfél ezren veszthették életüket.
A pasa az életével fizetett
Szamosközy mester úgy tudja, a budai pasa a pesti keresztény papot tette felelőssé a tragédiáért, aki állítólag tudta, hova fog becsapni a villám, és ezt meg is írta a végvárakba a magyaroknak.
Előhívatta az papot, szidalmazta, és az fejére pökött egynéhánszor.
De ez Szokollu Musztafa budai pasán már nem segített, Konstantinápolyban őt tették felelőssé Buda várának pusztulásáért, kegyvesztett lett, III. Murád szultán selyemzsinórt küldött neki. Ez halálos ítéletet jelentett, előkelők vérét tilos volt ontani, ezért őket szertartásos módon megfojtották.
A szultán egy külön erre a feladatra tartott tisztnek, a kapudzsi basinak adta át a parancsot, majd felkereste az elítéltet, aki semmit nem tehetett: fellebbezésnek, halasztásnak helye nem volt. Viszont ha akart, végrendelkezhetett még, és amennyiben családja tagjai jelen voltak, tőlük röviden elbúcsúzhatott. Ezután a kapudzsi basi kihirdette az ítéletet, az erről szóló okiratot az elítélt fejére tette.
Végül két segítője látott munkához: két oldalról meghúzható hurkot helyeztek az áldozat nyakába, és ketten kétfelé húzva megfojtották. Szokollu Musztafánál 1578. szeptember 30-án jelentkezett a kapudzsi basi.
(Kiemelt kép: Buda és Pest a XVI. században/Wikipedia)
