Tudomány

Meghalt Jávor István

Mecses(1)(210x140).jpg (Array)
Mecses(1)(210x140).jpg (Array)
Az elismert korrupciókutató, szociológus váratlanul hunyt el, rövid kórházi kezelés után.

Az ELTE Társadalomtudományi Kar Szociológia Tanszéke megdöbbenéssel és mély szomorúsággal tudatta, hogy meghalt Jávor István, aki kisebb megszakítással 1990 óta dolgozott a tanszéken, ahol szervezetszociológiát tanított.

Ő volt a szervezetszociológia –, amit nem a szociológia egyik mellékágának tartott a sok közül, hanem a legfontosabbnak.

Jávor István a korrupciókutatás nemzetközileg jegyzett szakértőjeként vált széles körben ismertté, miután tanítványával, Jancsics Dáviddal írt tanulmányával 2014-ben elnyerte az Academy of Management, Állami és Nonprofit Szekciójának legjobb folyóiratcikkéért járó díját.

Mint korábban megírtuk, a nemzetközileg elismert korrupciókutatót a NAV viszont feljelentette, 3 millió forintot követelt becsületsértésért, mondván, a korrupt gyakorlatával kapcsolatos állításai bizonyíthatatlanok, azok hangoztatásával egyetemi oktatóként káros befolyást gyakorol „a legfogékonyabb korban lévő diákokra.”

Jávor István februárban lett volna 63 éves. Temetéséről a család gondoskodik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik