Tudomány

A CIA telepátiával is kísérletezett az 1970-es években

A közelmúltban a CIA több millió oldalnyi újraminősített iratot hozott nyilvánosságra. A fájlok közt akadnak igen érdekesek is, például azok, melyek az amerikai hadsereg agykontroll-technológia kutatására utalnak.

A Csillagkapu nevű program 1978-ban indult meg és két évtizedig működött. A csoport a lelki jelenségeket kutatta, így azzal is kísérleteztek, miként lehet a pszichikai képességeket a hírszerzésben is felhasználni.

A Csillagkapu fájljai a közelmúltban váltak elérhetővé a CIA Records Search Tool (CREST) adatbázisában, amely összesen nagyjából 930 ezer újraminősített dokumentumot tartalmaz, megközelítőleg 12 millió oldalon.

A program egyik iratát, egy küldetésnyilatkozatot “idegen nemzeteknek nem kiadható” pecséttel látták el. A dokumentum a Csillagkapu célját a következőképp foglalja össze:

egy program létrehozása pszichoenergetika felhasználásával, hírszerzési alkalmazásra

A különös kifejezést, a “pszichoenergetikát” hiába keressük tudományos szótárakban, mivel a fogalom kutatásával mára inkább az ezotéria, semmint a tudomány művelői foglalkoznak. A William A. Tiller Pszichoenergetikai Tudományos Intézet – és itt most a tudományost erősen idézőjelben kell értelmezni – szerint a kifejezés a tudattal irányított energiacserét jelöli. Az intézet névadója egykor a Stanford Egyetemen tanított, nyugdíjazása után azonban érdekes változások álltak be módszereiben.

Hogy felmérjék a jelenség működését, illetve azt, hogy miként alkalmazhatná a hírszerzés a pszichoenergetikát, a Csillagkapu-projekttel számtalan dokumentum született. A program vezetői többek közt azt figyelték meg, hogyan lehet a pszichoenergetikát tárgyak mozgatására és gondolatolvasásra használni.

A dokumentumok közt több jelentés is olvasható oroszországi és mexikói szellemi gyógyítókról, görögországi tűzjárókról, különböző szellemekről, valamint gondolattal meghajlított fémekről.

A programban saját teszteket is végrehajtottak, hogy megvizsgálják, ellenőrzött körülmények közt is megfigyelhetőek-e hasonló jelenségek. A kutatásokban többek közt Uri Geller is közreműködött, aki 1973 augusztusában nyolc napon át segítette a szakértők munkáját.

A kísérletben Uri Gellert elzárták egy ablaktalan, hangszigetelt és elektronikusan árnyékolt terembe, majd megkérték, hogy rajzolja le azt, amit egy másik teremben lévő személy alkotott – Geller természetesen nem volt fizikai kapcsolatban az alannyal. A résztvevőnek véletlenszerűen mondtak egy szót, a “csomót”, majd az illető nekilátott egy szőlőfürt megrajzolásának.

Ezután az elszigetelt szobában ücsörgő Geller következett. A férfi először azt állította, vízcseppeket lát, majd lila körökről kezdett el beszélni. Végül maga is rajzolt egy fürt szőlőt, melyen 24 szem volt látható – épp annyi, amennyi az eredeti képen.

Egy tanulmányban a CIA szakemberei azt írták, ezen és az ehhez hasonló kíséretek meggyőző bizonyítékokat szolgáltattak arra, hogy Geller elképesztő pszichikai képességek birtokában van.

Ezzel igencsak ellentmondásos, hogy a Csillagkapu projektet 1998-ban lezárták, miután 20 év sem volt elegendő ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű adatot szolgáltasson, és ezzel alátámassza a pszichoenergetika létezését.

Azóta a jelenséggel szakmailag elismert tudósok már nem is foglalkoznak.

(Via: Live Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik