Tudomány

Meghalt Pölöskei Ferenc

Az ELTE bölcsészettudományi karának egykori dékánja 86 éves volt.

86 éves korában elhunyt Pölöskei Ferenc történész, az ELTE bölcsészettudományi karának professor emeritusa és korábbi dékánja, az MTA rendes tagja. December 19-én érte a halál – közölte a Magyar Tudományos Akadémia.

Pölöskei Ferenc kutatásai a dualizmus korának egészére kiterjedtek, de elsősorban a politikai rendszerek modern kori kialakulása, ezen belül is a kormányzati struktúra és a polgári többpártrendszer működése érdekelte. A hagyományos politikatörténeti tematikákat a jogrendszerek irányába tágította.

Diplomáját az ELTE magyar és történelem szakán 1953-ban szerezte meg, majd az ELTE BTK Új- és Legújabbkori Magyar Történelem Tanszékén volt tanársegéd. 1958 és 1962 között adjunktus, 1962 és 1970 között egyetemi docens volt.

Miután 1969-ben megvédte akadémiai doktori disszertációját, 1970-ben egyetemi tanárrá nevezték ki, majd 1972-ben megbízták a tanszék vezetésével. 1982-ben az ELTE Bölcsészettudományi Kar dékánjává választották, a tisztséget 1990-ig töltötte be.

Hetvenedik születésnapján vonult nyugdíjba, de szakmai tevékenységét folytatta. 2001-től a kar professor emeritusa volt.

A Magyar Tudományos Akadémia 1987-ben választotta levelező, 1995-ben rendes tagjává.

Munkásságát Pázmány Péter felsőoktatási díjjal és Akadémiai Díjjal jutalmazták.

Temetéséről később intézkednek. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik