Amikor beszélgetünk valakivel, illik a szemébe nézni, de sokaknak mégis nehezen megy a dolog. Eleve az illemszabályok, vagy akár a közvélekedés szerint azok, akik kerülik a szemkontaktust, minden bizonnyal épp hazudnak, vagy valamit rejtegetnek beszélgetőpartnerük elől, pedig valljuk be, még a legtisztább sé legártatlanabb beszélgetés közben is szinte képtelenség folyamatosan a másik pupillájára meredni. Szerencsére egy friss tanulmány megmagyarázza, hogy miért van így. A választ azonban nem ott kell keresni, hogy aki kerüli a szemkontaktust, az nem mond igazat, vagy rosszban sántikál. Egyszerűen annyiról van szó, hogy
Egy ideig mehet a dolog persze, hiszen mégis komplex agymunkára képes élőlények vagyunk, de az agyunk úgy van “drótozva”, hogy egy idő után képtelenek vagyunk erre a két feladatra egyszerre koncentrálni. Ez a hatás fokozottan jelentkezik, amikor valaki ritkán használt szavakat próbál mondani, hiszen a tevékenység ugyanazokat az erőforrásokat használja, mint a szemkontaktus fenntartására. A Science Alert szerint a japán Kyotói Egyetem huszonhat alany bevonásával vitt végig egy szóasszociációs játékot, miközben az embereknek egy arcra kellett összpontosítaniuk. Kiderült, hogy az alanyok akkor, amikor ténylegesen igyekeztek a szemre fókuszálni, nehezebbnek tudtak szókapcsolatokat összehozni.
Habár a szemkontaktus és a verbális feldolgozás egymástól függetlennek tűnnek, az emberek mégis gyakran kerülik az előbbit, amikor valakivel beszélnek. Ez arra utal, hogy összeférhetetlenség van a két folyamat között
– írják a kutatók, akik könnyebb és nehezebb asszociációs játékokkal fárasztották a kísérleti alanyokat. Könnyebb például egy olyan szót feldolgozni, mint a “kés”, hiszen azzal csupán vágni és szúrni lehet, ugyanakkor a “mappa” már bonyolultabb dolog, mert ki lehet nyitni, be lehet csukni, meg lehet tölteni papírral, meg még ki tudja, mit lehet vele csinálni. Kiderült, hogy a kísérleti alanyoknak a szavakkal kapcsolatban tovább tartott a gondolkodás akkor, ha közben folyamatos szemkontaktust próbáltak tartani, és ebből a kutatók azt gyanítják, hogy az agy ilyenkor túl sok információt próbál kezelni egyszerre.
A szem a lélek tükre… és az agy drogja
Tavaly egy olasz pszichológus, bizonyos Giovanni Caputo egy igen érdekes hipotézist bizonyított, miszerint 10 percnyi egymás szemébe bámulás módosult tudatállapotot hozhat létre, ugyanis ennyi idő kellett ahhoz, hogy a farkasszemezők olyan dolgokat is akaratlanul maguk elé képzeljenek, amik nem is voltak jelen: az alanyok a rokonaikat, szörnyeket, sőt, még a saját arcukat is hallucinálták. Úgy tűnik, hogy a folyamatért az idegi adaptáció a felelős, amikor agyunk fokozatosan változtatja meg a választ egy ingerre, így például ha rátesszük a kezünket egy asztalra, egyből érezzük a kontaktust, ám ahogy pihentetjük rajta, az érzés fokozatosan enyhül.
Fontos információ azonban, hogy a kutatást végző egyetem szerint még további vizsgálatokra van szükség annak érdekében, hogy megállapítható legyen a verbális és a nem verbális kommunikáció közti kapcsolat. Addig pedig tessék türelemmel bánni azokkal, akik a beszélgetés közben tekintetükkel elkalandoznak ide-oda. Persze, ha valaki a szemek helyett folyamatosan a dekoltázst nézi, az viszonylag egyértelmű jele annak, hogy nem a beszédre koncentrál, de ez már egy más téma.
