Tudomány

Élő szövet fémvázon: jön a nyomtatott combcsont

Idősekből, csontritkulásban szenvedőkből életerős Terminátort varázsolhat egy új fejlesztés.

A McGill Egyetem mérnök-professzora, Damiano Pasini egy olyan comb-protézist tervezett, amely a tervek szerint nem csak erősebbre cseréli az elöregedett, vagy porózussá vált combcsontot, de még arra is képes, hogy “becsapja” a többi csontszövetet, amelyek ezáltal kitartóbban és hatékonyabban tudnak “dolgozni”.

A titánium alapú “műcsontot” 3D-nyomtatással készítik, mégpedig úgy, hogy az anyagot üreges tetrahedron alakzatok formájában építik fel. Ez egyrészt segít a megfelelő súly elérésében, másrészt jól modellezi a valódi csont porózus, üreges szerkezetét. Pont ez az igazi előrelépés a korábbi protézisekhez képest, amelyek tömör anyagokat használtak, és ezért több terhelésnek tették ki a hozzájuk kapcsolódó csontokat, amelyek ezáltal hamarabb fáradtak, vagy akár rongálódtak meg. A projektben részt vevő kutatók leginkább az Eiffel-torony lábának rácsszerkezetéhez hasonlítják a megoldást, amely szintén képes hatalmas teher megtartására úgy, hogy közben nem szükséges hozzá tömör felépítés.

titan-combcsont-001

A jelenleg használt beavatkozások után épp ezért egyre gyakrabban panaszkodnak a páciensek fájdalomra, terhelési nehézségekre, és bizonyos idő után újabb műtétre, a protézis cseréjére is szükség lehet, aminek a sikere egyre kevésbé esélyes akkor, ha a protézist körülvevő csontok károsodtak.

A “fémcsont” belső szerkezete tehát egyrészt rugalmasságot kölcsönöz a combnak és a csípőnek, az aprólékosan nyomtatott csatlakozási pontok pedig más, 3D-nyomtatással készült protézisekhez hasonlóan segíthetnek beindítani a test öngyógyító mechanizmusait, amellyel a beültetett pótlás és a valódi csontok közötti kapcsolat helyreállhat.

Pasini előzetes kutatásai alapján azt állítja, hogy a 3-5 éven belül már bárhol alkalmazható új módszer nem csak hosszú távon egészségesebb és hatékonyabb megoldás a jelenlegieknél, de a beültetése sem igényel semmilyen újabb tudást vagy szakképzettséget azon felül, amivel az eddigi protéziseket beültető orvosok jelenleg is rendelkeznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik